2019. január 29., 14:22

Februárra halasztották az alkotmánybíró-jelöltek választását

Az alkotmánybíró-jelöltek választására csak február elején kerül sor. A választást megelőző vita, melyet eredetileg január 30-ra ütemeztek be, február 6-ra tolódik el. Ezt Róbert Madej, az alkotmányjogi bizottság elnöke indítványozta kedden. A plénum jóváhagyta a javaslatot.

alkotmánybíróság
Fotó: TASR

A szavazás elhalasztására az indoklás szerint azért volt szükség, mert az alkotmányjogi bizottság nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke alkotmánybíró-jelöltként megfelel-e a törvény által előírt követelményeknek.

Andrej Danko házelnök azonban ragaszkodik hozzá, hogy a bizottságnak még a parlamenti szavazás előtt állást kell foglalnia a volt kormányfővel kapcsolatban is, úgy, ahogy a többi 39 jelölt esetében is tette.

Danko azt akarta, hogy a bizottsági szavazáson vegyen részt Peter Kresák is, akinek hiányzott a szavazata. Kresák azonban, aki maga is alkotmánybíró-jelölt, nem akart dönteni az ellenjelöltekről, ezért inkább elhagyta a bizottságot. A Most-Híd keresi az utódját.

A képviselők feladata lesz 18 jelöltet választani, akik közül aztán Andrej Kiska államfő nevezheti ki a kilenc új alkotmánybírót azok helyére, akiknek február közepén jár le a megbízatási idejük.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.