2018. július 29., 11:23

Csáky Pál: egy évvel az európai parlamenti választások előtt

A jövőre esedékes európai parlamenti választások kapcsán a jelenlegi képviselőket eddig elért eredményeikről kérdezte a TASR Hírügynökség. Alább Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja EP-képviselőjéről szóló összefoglalót olvashatják.

Csáky Pál szavaz - EP választások 2014
Fotó: TASR

Csáky Pál, az Európai Parlament (EP) Petíciós Bizottságának alelnöke hét küldetést vezetett az EU különböző tagállamaiba, az idén februárban pedig az EP plenáris ülése elfogadta az általa javasolt, az EU-ban élő történelmi kisebbségek jogainak védelméről szóló állásfoglalást. A TASR Hírügynökségnek foglalta össze Csáky Pál az EP-ben, az Európai Néppárt képviselőjeként eddig végzett tevékenységét.

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) két olyan anyag társfelelőse, amelyek magasabb szintű biztonságot nyújtanak az uniós polgárok számára, és amelyek az úgynevezett terrorellenes csomag részei. Segített továbbá az EPP politikai állásfoglalásainak előkészítésében is.

„A szlovákiai mindennapok szempontjából öt olyan fontos petíciót emelnék ki, amelyek a Szlovák Köztársaság polgárainak mindennapi életére vonatkoznak. Ilyen a kisebbségi nyelvek védelmére vonatkozó petíció, nevezetesen a vasútállomások kétnyelvű feliratait támogató; továbbá az ugyanazon márka Európa különböző országaiban előforduló kettős minőségéről szóló beadvány. Az élőhely és környezetvédelem szempontjából nagyon fontos a Csallóköz ivóvizének védelméről és a Vereknyén található illegális hulladéklerakat eltávolításáról szóló keresetek. Kiemelt fontosságú a kollektív bűnösség alapját képező, úgynevezett Beneši-dekrétumok alkalmazása miatti bocsánatkérés, illetve legújabban Szlovákia földműveseinek petíciója” - sorolta a képviselő.

A hírügynökség kérdésére, hogy indul-e a legközelebbi európai parlamenti választásokon, Csáky azt felelte, hogy a párton belül már felmerült, hogy ő lenne az EP-lista vezetője, de erről majd az ősz folyamán kezdődnek tárgyalások.

Az európai parlamenti képviselet félidejében, 2016-ban Csáky Pál négy területet emelt ki, amelyekben sikereket ért el. Mint új EP képviselőt megválasztották az EP Petíciós Bizottságának alelnökének, az ő javaslatára fogadták el a Sokszínű Európa nevű kisebbségi program 1 plusz 1 millió eurós támogatását. A Szlovákiában élő magyar művészek európai parlamenti bemutatkozását is megszervezte, valamint szintén az ő javaslatára kapott európai szintű elismerést a Csemadok, amikor nekik ítélték az Európai Polgári Díjat.

Csáky Pál az Európai Néppárt frakciójának képviselője, az Európai Parlament Petíciós Bizottságának alelnöke, valamint az Indiával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek a tagja. Helyettesítő tagja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságnak, továbbá a Brazil Szövetségi Köztársasággal és a Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.