A pozícióért ismételten indult Ľuboš Blaha (Smer-SD) is, de ezúttal sem sikerült megszereznie az érvényes szavazatok több mint felét.
A törvényjavaslatot gyorsított eljárás keretében vitatták meg. A javaslat mellett szavazott az összes jelenlévő, szám szerint 141 képviselő.
a koronavírus-válság idején gyermekükkel otthon maradni kényszerülő szülők megsegítése.
Nagyobb védelmet élveznek a munkavállalók.
Egy turócszentmártoni üzem április második felében megkezdheti a légzésvédő maszkok helyi gyártását.
A mai nap mérlege: 1126 elvégezett teszt 26 új, megerősített fertőzés.
Attól tartanak, hogy az emberek elkezdik majd látogatni egymást, s minden eddigi igyekezet kárba vész.
Alaptalannak találták az indítványozó javaslatait.
Nincs zsúfoltság a boltokban, a szigorú előírásokat szinte mindenki betartja.
Úgy véli, a munkáltatók pozitívan reagáltak a kormány által tervezett intézkedésekre.
A SARS-nál és a MERS-nél alacsonyabb a halálozási arány.
Szlovákiában már öt személy gyógyult ki az új típusú koronavírus okozta betegségből.
Hogy minél többen elfogadják, megértsék, segítsék az autizmussal élő embertársaikat.
Technikai trükkhöz szeretne folyamodni a koalíciós többség.
A parlamenti képviselők három törvényjavaslat-tervezetről szavaznak gyorsított eljárás keretében.
Csütörtökön délután a pozsonyi várban írták alá a kormánykoalíció parlamenti képviselői a koalíciós szerződést.
A Pro Civis Polgári Társulás a napokban postázza azokat a kétnyelvű matricákat, melyek a maszk használatának kötelességre hívják fel a figyelmet.
A közlekedésügyi minisztérium államtitkára, Ján Marosz távozik posztjáról.
Vajon mi oka volt annak, hogy egy jó előre beharangozott döntést ne hozzanak meg, és hogy a komáromi Jókai Színház élére továbbra se lehessen kinevezni az új igazgatót?
Az igazolt fertőzöttek közül 118 személyt ápolnak kórházban, hármukat az intenzív osztályon. Egy beteg mesterséges lélegeztetésre szorul.
Csütörtöktől a hatóságok minden Szlovákiába belépő személyt nyilvántartásba vesznek.
A rózsahegyi katonai kórház több tucat alkalmazottja került házi karanténba.
Truban barátnője után, a párt jelenlegi elnöknőjének férje is a köztársasági elnöki palotában tevékenykedik.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos csütörtöki események - minden egy helyen.