2020. április 2., 14:15
Frissítve: 2020. ápr. 3. 12:01

Pár óráig ifj. Gyimesi György vezeti a katonai hírszerzés felügyeletét

Ahogy azt olvasóink az elmúlt hetekben már figyelemmel követhették, a pozsonyi törvényhozás két bizottsági elnökét még mindig nem sikerült megválasztani. Az emberi jogi és kisebbségi bizottságnak, illetve a katonai hírszerzést felügyelő bizottságnak nincs elnöke, így ezek nem tudják megkezdeni rendes munkájukat sem, formailag ugyanis nincs, aki összehívja a bizottság első, alakuló ülését. 

Fotó: TASR

Az előbbi esetében Ľuboš Blaha (Smer), a másodiknál pedig Marián Kotleba (ĽSNS) lett volna az eredetileg eltervezett elnök, őket viszont immár harmadik alkalommal sem sikerült megválasztani, olyan nagy a személyükkel szemben érzett koalíciós ellenkezés. A jelöltek helyett viszont sem a Smer, sem az ĽSNS nem akar más személyeket javasolni.

Ahhoz, hogy bizottságok megtarthassák első ülésüket, ma, a csütörtöki ülésnapon egy technikai trükknek is nevezhető megoldáshoz szeretne folyamodni a koalíciós többség. Ennek lényegéről ifj. Gyimes Györgyöt (OľaNO) kérdeztük, aki az egyik nyilvános fő szereplője lesz a megoldási folyamatnak:

Röviden összefoglalná, hogyan kívánják működőképessé tenni ezt a két bizottságot?

A csütörtöki ülésen személyemet fogják javasolni a koalíciós pártok arra, hogy a katonai hírszerzést felügyelő bizottságot elnököljem. Abban az esetben, ha meg is választanak, összehívom a bizottság alakuló ülését, ahol megválasztjuk az alelnököket, majd ez után lemondok a bizottság elnöki posztjáról. A továbbiakban már a megválasztott alelnökök is összehívhatják a bizottságot és vezethetik annak munkáját.

Mi ennek a szokatlan megoldásnak a célja?

A cél az, hogy a parlament összes bizottsága működőképessé váljon. Arról nincs szó, hogy én ilyen funkcióra pályáznék. Sosem volt és most sincsenek ilyen ambícióim. Már háromszor nem választották meg Kotlebát erre a bizottsági elnöki posztra, s így fel kell oldanunk azt, hogy továbbra is működésképtelen maradjon ez a bizottság. Rajtam kívül Ondrej Dostál (SaS) lesz az, akit ugyanilyen céllal jelöl ma a koalíció, őt pedig az emberi jogi bizottság élére.

Miért az ön személyére esett a választás ebben a helyzetben?

A parlamenti frakciónk elnöke bízott meg ezzel, s ez nyilván a bizalom jele is, de legfőképpen az az oka, hogy ebben a bizottságban tagként is szerepelek. Tehát, ha minden a tervek szerint megy, ma megválasztanak a katonai hírszerzést felügyelő bizottsági elnöknek, ezt követően összehívom a bizottságot, ahol megválasztjuk az alelnököket, s ez után le is mondok a tisztségről és megmaradok rendes tagként a bizottságban.

Gyimesi Györgyöt a csütörtök este 21 óra után véget ért szavazási procedúrában NEM választották meg a katonai hírszerzést ellenőrző bizottság élére. Ez azt is jelenti, hogy beállt az első komolyabb törés a négypárti koalíció közös szavazásait illetően. Gyimesi ugyanis nem kapta meg a jelenlevő koalíciós képviselők összes szavazatát sem. Mivel a szavazás titkos volt, így elvileg nem tudható, hogy mely kormánypárti képviselők nem tartották be a négypárti egyezséget. Újabb információkkal jelentkezünk!
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.