... bekövetkezett!
A tárcavezető szerint körülbelül 25 emberről lehet szó, akiket önkéntes alapon szállítanak át egy homonnai karanténközpontba. Naď szerint főként azért kérték áthelyezésüket, mert féltik testi épségüket.
Javulnak az adatok.
Újabb 27 fertőzöttről érkezett hír, ezzel összesen már 769 igazolt fertőzött beteg van Szlovákiában.
Elég egy pillanat és máris megvan a baj.
Vajon hova rohantak?
A korábbi környezetvédelmi miniszter szerint új embereknek kell esélyt kapniuk a pártban.
Hírfolyamunk a koronavírus-járvány alakulásáról húsvéthétfőn. Minden hír egy helyen.
Felvidéki magyar kálvária 73 évvel ezelőtt.
Kiűztek 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgárságú személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, lakásaikat elkobozták.
Szerencsére nem nőtt drasztikusan a fertőzöttek száma.
A minisztérium bejegyzése szerint az idei parlamenti választás óta egyetlen párt sem jött létre, vagy szűnt meg.
Húsvétvasárnapi információk a koronavírus okozta járvány alakulásáról.
A cél, hogy az országban 1000 lélegeztetőgép legyen.
Az egészségügyi tárca vezetője elégedett a járványmutatókkal.
A karanténközpontba nem jelentkezett be, önkényesen hazautazott Pozsonyba és onnét vonattal vissza Ausztriába.
A Most-Híd volt parlamenti képviselője 54 éves volt.
Matovič a szlovák politikai játéktér legtehetségesebb marketingpolitikusa. Rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amik a posztmodern politikus számára nélkülözhetetlenek.
Pénteken újabb tizenhárom igazolt fertőzöttről érkezett hír, ezzel összesen már 715 koronavírusos betegről tudni Szlovákiában.