Úgy tűnik, újabb szakítópróba előtt áll a kormánykoalíció. Veronika Remišová szerint ennek oka Richard Sulík, az SaS első embere.
A lap főszerkesztőjének enyhe tünetei vannak, mivel a tesztje pozitív lett, kénytelen karanténba vonulnia.
Az alkotmánybíróság vizsgálja a veszélyhelyzet kihirdetésének alkotmányosságát.
A dokumentumból kiderül, hogy az ügyészség nem magukat az intézkedéseket, hanem azok elfogadásának módját kifogásolja.
Korai arról beszélni, hogy megfertőződött orvosoknak is dolgozniuk kelljen.
A parlamenten kívüli pártok kevésnek és zavarosnak látják a reformcsomagot.
A csoport céljai kormányzati szervezetek, például a hadsereg vagy a külügyminisztérium.
A tervek szerint a megállapodásnak 2021-ig kell megszületnie.
Az ügyészség, áll az indoklásban, ugyan meggyanúsította Kočnert a gyilkosság megrendelésével, de "a bíróságnak egyetlen elemi bizonyítékot sem adott arról, hogyan, hol és milyen körülmények között történhetett mindez".
Ondrej Šprlák a párt szóvivője elmondta, az SaS kész több szakmai és színvonalas javaslataival hozzájárulni a modern Szlovákia nevezetű dokumentum tervezetéhez.
Aki 19 éves korától dolgozik, akár már 59 évesen is nyugdíjba vonulhatna.
Jelenleg 311 koronavírusos beteget ápolnak a szlovákiai kórházakban - ez a szám október 1-jén még csak 251 volt.
Az ügyészség azt kéri, a bíróság indítson eljárást a veszélyhelyzet kihirdetése kapcsán,
A kormányfő hangsúlyozta, számára az emberek egészsége és élete a fontos, nem pedig a politikai siker vagy támogatottság.
Hétfőn 3.750 teszt eredményeként csupán 320 új fertőzöttet találtak.
Az 57 jelentkező közül korántsem biztos, hogy az összesből aktív tartalékos katona válhat.
"Érzékelem a frusztráltságot és a nehéz helyzetet."
A módosítás célja az illegálisan tartott fegyverek számának csökkentése.
Helyenként szoros volt a verseny.
A két, nemzetiséget firtató kérdésre adott válaszokból nyert adatokat egyenértékűen és összesítve kellene kezelni.
Hiányzó megvalósítási terv.
A miniszterelnök a járvány második hulláma miatt szükséges intézkedésekről beszél.
A rendkívüli ülést a Smer párt tagjai kezdeményezték.
A laboratóriumokban 3382 tesztet vizsgáltak.