POZSONY. Marek Maïariè kulturális miniszter jövőre is folytatni akarja a várak felújítását, sőt, elképzelhetőnek tartja a program kiterjesztését más objektumokra, például védett történelmi parkokra is.
POZSONY. Elutasította a szlovák alkotmánybíróság szerdán annak az előzetes intézkedésnek a jóváhagyását, amelynek alapján felfüggesztették volna a szlovák állampolgársági törvény bizonyos rendelkezéseinek hatályát mindaddig, amíg a plénum eldönti, hogy a jogszabály összeegyeztethető-e a szlovák alkotmánnyal.
CSALLÓKÖZKÜRT, DUNASZERDAHELY. Büntetőeljárás indult két csallóközi gáztolvaj ellen. A gázlopás nemcsak Szlovákiában terjed.
POZSONY. Sem az MKP, sem a Most-Híd nem tervezi magyarországi "fiókpártok" bejegyeztetését. Az ötlettel az RMDSZ politikusai álltak elő. Egy határon túli párt magyarországi bejegyzését az RMDSZ kisparlamentjének tekintett SZKT vasárnapi ülésén több képviselő is felvetette.
DUNASZERDAHELY. Mától új, korszerű CT-berendezésel végzik a vizsgálatokat a dunaszerdahelyi kórházban.
POZSONY. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Most-Híd valamint a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) nemrég előrevetítette egy népi platform létrehozását. A három párt vezetői ma bejelentették: létrejött a tömörülés, amely európai és belpolitikai ügyekben is közösen óhajt fellépni.
ROZSNYÓ. Szlovákia déli részének minden bizonnyal egyik legszebb és látnivalókban leggazdagabb része Gömör és Abaúj határa, ahol megannyi természeti és épített örökség várja a látogatókat. A vidéki turizmus ennek ellenére nem sokat fejlődött.
POZSONY. Az ambuláns orvosok képviselői többnapos intenzív tárgyalás után szerdán megegyeztek az Általános Egészségbiztosítóval (VšZP).
CANBERRA. Egyetlen atom árnyékát sikerült első ízben lefényképezni az ausztrál Griffith Egyetem tudósainak, az ötéves munka eredményeit összefoglaló tanulmány a Nature Communications című folyóiratban látott napvilágot.
POZSONY. A szlovák külügyminisztérium ma sajnálkozását fejezte ki Balogh Csabának, Magyarország pozsonyi nagykövetének, amiért nem kapott tájékoztatást a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti révkomáromi ülésének előkészületeiről.
WASHINGTON. Egy Kelet-Afrikában honos rágcsáló, az akár harminc évig is élő csupasz turkáló (Heterocephalus glaber) rejtheti a hosszú és aktív élet titkát, amelyet egy amerikai-izraeli kutatócsoport kezdett el feltárni.
POZSONY. Az ambuláns orvosok képviselői átmeneti megoldásként elfogadnák az Általános Egészségbiztosító (VšZP) keretszerződését. Rámutattak: ha illetményeiket a biztosító a vártnál kisebb mértékben, csak 8 százalékkal emeli, a rendelők fenntartási költségeit októberig tudnák belőle fedezni. Addig hajlandóak lennének várni.
POZSONY. A jelek szerint egyre kisebb az egyetértés az ellenzéken belül. Legutóbb Bugár Béla, a Most-Híd elnöke emelte fel szavát az egyik ellenzéki javaslattal szemben.
POZSONY. Anyanyelvhasználati útmutatókat juttatnak el a héten a révkomáromi hivatalokba az Anyanyelvünkért polgári társulás aktivistái - tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját Cúth Csaba, a civil szervezet vezetője kedden.
POZSONY. Szeptember 26-ra napolta el a Pozsonyi I. Járásbíróság Halál angyala néven elhíresült Jaroslav Dobiáš büntetőperét. A tárgyalás ma tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott.
POZSONY. Nem csökken a szociális segély összege Szlovákiában. A honatyák többsége ugyanis elutasította a Szabadság és Szolidaritás (SaS) ilyen irányú indítványát.
A világ legnagyobb fogságban élő sósvízi krokodiljává nyilvánították Lolongot, a Fülöp-szigetek déli partjainál tavaly befogott krokodilt. Az állat 6,17 méteres hosszával és több mint egytonnás súlyával immár hivatalosan is megelőzte Cassius nevű ausztrál társát.
POZSONY. Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter felszólította a betegeket, hogy ne fizessenek az orvosi ellátásért a rendelőkben.
POZSONY. Robert Fico kormányfő az európai integráció és az energetikai biztonság kérdéséről is tárgyalni szeretne Angela Merkel német kancellárral.
POZSONY. Václav Krajníkot, a Rendőrakadémia rektorát hivatali jogkörrel és személyhez fűződő jogok megsértésével vádolják. Eddig három személy ellen emeltek vádat, a rektorhelyettes állítólag vétlen.
POZSONY. BUDAPEST. Az előrejelzések szerint a következő napokban országszerte 34-39 Celsius-fok lesz. A hőség miatt 115 esetben riasztották a gyorsmentőket.
POZSONY. Robert Fico miniszterelnök szerint a koalíciónak és az ellenzéknek együtt kell működnie a külügyek terén.
POZSONY. A társadalom peremén élőknek nem szofisztikált számítógépes ismeretekre, hanem egyszerű munkaműveletek elsajátítására van szükségük - állítja Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke.
RUANDA. A ruandai hatóságok orvvadászat elleni fellépésének köszönhetően egyre nő a hegyi gorillák száma a Ruanda, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság területén húzódó Virunga-hegységben.