LONDON. A 78 kg-os Joó Abigél sérülten bravűros győzelmet aratott csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornáján, s a bronzéremért léphet tatamira.
Kassa. Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen. Az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell eldöntenie, hogy eljárást indít-e.
BAZIN. A Speciális Ügyészség (ÚŠP) szerint a "Zemplén kiskirályaként" emlegetett Mikuláš Vareha nagyvállalkozó tevékenységével 58,1 millió euró kárt okozott, amiért 16 év szabadságvesztésre ítélhetik.
TÕKETEREBES. Halálos kimenetelű közúti baleset történt tegnap Ágcsernyőn. Egy Škoda Felicia 71 éves sofőrjevezetés közben nagy valószínűséggel szívinfarktust kapott, és egy fának ütközött.
Az egészségügyi minisztérium rendelete szerint augusztus elsejétől a narancssárga színű, fehér kereszttel ellátott elsősegély-doboz a gépkocsik kötelező felszerelésének része. A fehér elsősegély-doboz használata július végéig volt engedélyezett.
POZSONY. Megváltozott a biztosító által térített gyógyszerek besorolása. Mától több mint 1200 gyógyszer ára emelkedett.
BUDAPEST. Augusztus a hullócsillagok hónapja, amikor több meteorraj is érkezik.
POZSONY. Martin Poliaèik, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője a parlamenti ülés megszakítását javasolta a tanácsteremben terjedő orrfacsaró bűz miatt. Mivel a törvényhozás nem volt szavazatképes, az ülésező képviselőknek el kellett szenvedniük a kellemetlen szagot.
LONDON. Úgy tűnik, magára talált az eddig a várakozásoktól messze elmaradt Cseh László, aki 200 m vegyesen a legjobb idővel került a szerda esti elődöntőbe.
ROZSNYÓ. Tömegverekedéssé, majd lövöldözéssé fajult egy egyszerű közúti baleset Rozsnyó központjában. Két autó koccant össze, az egyik gépjármű utasa a helyszínen elismerte vétkességét. Ezt követően tört ki a verekedés. Az incidens tegnap este zajlott le.
WASHINGTON. Amerikai kutatók laboratóriumi körülmények között, tesztitalozással igazolták, hogy egy kis csoporton belül a mértékletes alkoholfogyasztás növeli a pozitív érzelmeket és erősíti a kötődést.
POZSONY. A rendőrség egy középkorú nőt keres, aki kalapáccsal szétverte az Általános Hitelbank (VÚB) pozsonyhidegkúti (Bratislava-Dúbravka) kirendeltségének bejárati ajtaját, de nem hatolt be az épületbe. Vélhetően bankrablásra készült, de megzavarták.
DUNASZERDAHELY. Múlt éjjel újabb autót gyújtottak fel, ezúttal Dunaszerdahelyen lobbantak fel a lángok. A gépkocsi felrobbant, a két mellette parkoló autó is lángra kapott.
GYÕR. Kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki magyar ajkú középiskolások részvételével anyanyelvi tábor nyílt hétfőn Győrben.
POZSONY. Félmilliárd eurós pótlólagos konszolidációs csomagot jelentett be erre az évre a szlovák kormányfő a kabinet Pozsonyban tartott rendkívüli ülését követően hétfőn, a költségvetés tervezett adóbevételeinek visszaesésére reagálva.
WASHINGTON. Valóságos halszörny maradványait tárták fel az amerikai Colorado államban, az óriásragadozó fogait a cápák is megirigyelhetnék. A leletek korát legkevesebb ötvenmillió évesre becsülik.
LONDON. Az 57 kg-os Karakas Hedvig az ötödik helyen végzett hétfőn a londoni olimpia cselgáncstornáján.
TUSNÁDFÜRDÕ. Rekordszámú látogató kereste fel az idei, 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort, ahol több mint 40 ezren fordultak meg a múlt héten.
POZSONY. A hat szlovákiai parlamenti párt tanácskozásán beigazolódott, hogy mindnyájan elkötelezettek az európai integráció elmélyítése iránt - mondta Robert Fico kormányfő az ellenzéki pártok vezetőivel folytatott megbeszélése után.
POZSONY. Csatáry László volt kassai rendőrparancsnok Szlovákiába való kiadatását szeretné elérni Tomáš Borec igazságügy-miniszter. A tárcavezető saját elmondása szerint személyesen érdekelt a "háborús bűnös" kiadatásában.
LONDON. Szász Emese első meccsén kikapott, ezzel búcsúzott a legjobb 32 között a női párbajtőrözők hétfői egyéni versenyében a londoni olimpián.
POZSONY. Lezárult a kisebbségi kultúra támogatására szánt pénzekre benyújtott pályázatok elbírálásának folyamata - közölte az MTI pozsonyi irodájával A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa hétfőn.
GALÁNTA, MOSONMAGYARÓVÁR. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) 2012. augusztus 8-án egynapos tanulmányutat szervez az érdeklődő iskolavezetők, pedagógusok és a természettudományi versenyeken sikeres diákok részére a mosonmagyaróvári FUTURA élményközpontba.
POZSONY. Pozsony megye után másutt is kamerákat szerelnek majd a rendőrautókba, olyan ütemben, ahogy a megyei rendőrkapitányságok megengedhetik maguknak.