Megkezdte az augusztus 1-től érvényes egynapos autópálya-matricák árusítását a Nemzeti Autópálya-társaság.
Szlovákia csütörtökön felszólította az Európai Bizottságot, hogy ne halogassa döntését a Pozsony és Budapest által azért kezdeményezett konzultációs eljárásban, amiért Ukrajna kőolajszállítási korlátozást vezetett be az orosz Lukoil cégre.
Bárki veszi át a stafétát, amíg nem lesz a magyar párt mögött profi szakmai háttér, addig esélyünk sincs elérni az 5%-ot.
2025 januárjától átlagban 200 euróval magasabb lakhatási hozzájárulást kaphatnak a fegyveres testületek tagjai.
Az Európai Bizottság észrevételeit figyelembe véve múlt héten 77 szavazattal hagyta jóvá a parlament a Büntető törvénykönyv módosítását. A tervezetről gyorsított eljárásban tárgyalt a törvényhozás.
A magyar államfő arra utalt, hogy Peter Pellegrini beiktatását követő harmadik hivatalos útja vezetett Budapestre, ahol a szlovák államfő határozottan elutasította a magyar uniós elnökséggel szemben körvonalazódó bojkottfelhívást.
Az EB ajánlásai többek között a Bírói Tanács tagjainak függetlenségét és a főügyész jogköreit érintik.
Már 15 ezer jegyet adott el az idei szezonra a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) a horvátországi Splitbe közlekedő vonatra.
Peter Pellegrini államfő találkozni akar Robert Fico (Smer-SD) kormányfővel, feltételezése szerint erre augusztus végén kerülhet sor.
A védelmi tárca felkeresése nem szimbolikus gesztus, a hadsereg fontos feladatokat lát el, az ukrajnai háború miatt is – jelentette ki Peter Pellegrini államfő.
A kormánypárti SNS a 2025-ös állami költségvetési terv összeállítása kapcsán felszólította Richard Takáč földművelési minisztert (Smer-SD), hogy dolgozza ki az üzletláncok megadóztatásáról szóló törvénytervezetet.
Június hónapban további 55 automata defibrillátort (AED) helyeztek el közterületeken.
Bombariadó miatt a rendőrség az ország összes bírósági épületének átkutatását végzi.
A harmadik szlovák F-16-os vadászgépnek októberben kellene megérkeznie Szlovákiába.
Ha júliusban tartották volna a parlamenti választást, azt a Smer (23,5%) nyert volna meg a PS (21,7%) és a Hlas (15,5%) előtt.
Kedden viharokra kell készülni, főleg Besztercebánya térségében és környékén.
A szlovák vasúttársaság tájékoztatása szerint kedden korlátozásokkal megindulhat a vonatközlekedés Muzslánál, de a reggeli órákban Pozsony felé haladó és onnan érkező vonatok utasainak még változásokra kell számítaniuk.
A repülőgépek érkezését ünnepélyes fogadás kísérte.
Az uniós parlamenti választásokon világosan kiderült, hogy az európai polgárok többsége békét, a migráció megfékezését, működőképes gazdaságot akar.
Az egzakt tudományok hatékonyabban fejlesztik a kritikus gondolkodást, mint a humán tárgyak.
A tárca előző vezetője, Veronika Remišová és minisztériuma túllépett törvényes hatáskörén, miután a kormány előzetesen nem hozott határozatot a részvénytársaság megalapításáról.
Az alternatív büntetések, például a házi őrizet, a büntetés letöltése vagy a pénzbüntetés alkalmazása csökkentheti az elítéltek visszaesését.
Robert Fico kormányfő (Smer-SD) utasította a szlovák állam képviselőit az Európai Unió szerveiben, hogy Szlovákia semmilyen módon ne támadja Magyarország soros elnökségét az EU Tanácsában.
Egyre több ukrán menekült viselkedik agresszívan.