Zuzana Čaputovának elege lett Fico hazugságaiból
Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek elege lett abból, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke mindenféle hazugságokat terjeszt róla.

A Nový čas napilap értesülései szerint azt tervezi, hogy jogi útra tereli az ügyet.
Olyan messzire ment a dolog, hogy a hazugságok és rágalmak miatt most már halálosan is megfenyegették.
Mint megjegyezte, Fico ismét azzal vádolja, hogy Soros György embere, a pozsonyi amerikai nagykövetség instrukcióit követi.
Nemcsak őt, hanem hozzátartozóit is halálosan megfenyegették, ez ügyben már kétszer is vallomást tett a rendőröknek. A fenyegetések oka minden esetben ugyanaz: Soros embere, amerikai ügynök, nagykövetségi instrukciók.
Az államfő közösségi oldalán már többször is cáfolta ezeknek a vádaknak az alaptalan voltát és abszurditását. De most már betelt a pohár, nem akarja ikszedikszer is visszautasítani ezeket, ezért szeretné jogi úton rendezni az ügyet.
Egyrészt erre kötelezi hivatalának méltósága, de gyermekeinek és családjának a biztonsága is.
Az ellenzéki politikus rágalmai és hazugságai már túllépték a politikai harc kereteit - mondta.
Ezt ő is tudja, de tisztában azzal is, hogy ha hazugságokkal vesznek célba valakit, az akár ölhet is, ahogy ez már Szlovákiában megtörtént.