2021. május 3., 08:00

Védettségi igazolvány pro és kontra: Járjanak-e az "extra" jogok, ha beoltattam magam?

Bár néhány héttel ezelőtt már szenteltünk néhány cikket az oltásútleveleknek és védettségi igazolványoknak (például EZT, esetleg EZT), a téma most aktuálisabb, mint valaha. Az Európai Parlament már nappal ezelőtt megszavazta az előbbit, Orbán Viktor magyar kormányfő pedig szinte ezzel egyidőben bejelentette, ha eléri a négymilliót a beoltottak száma Magyarországon, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt újra kinyitnak az uszodák, a sportlétesítmények, az edző- és koncerttermek, a lehetőségekhez képest visszatér tehát a normális élet. Magyarország ezzel európai precedenst teremt egy olyan kérdésben, amellyel záros határidőn belül szerte a világon foglalkozni kell majd.

föld koronavírus
Fotó: pexels.com

A járvány jelenlegi állását látva talán ez a legfontosabb kérdés. Hogyan érjük el, hogy a lassan-lassan újrainduló hétköznapi élet ne egy új pandémia kezdete legyen? Csakis e kérdés mentén érdemes vizsgálni a felmerülő etikai, jogi vagy akár egészségügyi aggályokat. Megfosztható-e bizonyos jogaitól az a személy, aki ilyen-olyan okok miatt nem hajlandó beoltatni magát? Kizárható-e a közösségből, aki nem bízik a vakcinában? Etikus-e oltottakra és nem oltottakra osztani a társadalmat? Bár a szlovák oltási program még nem tart ott, hogy ezek legyenek a legfontosabb kérdéseink, a társadalmi vitát óhatatlanul le kell majd folytatni. Ehhez a diskurzushoz kíván hozzájárulni ez a cikk is, amely pro és kontra érvek mentén igyekszik megvilágítani a különböző nézőpontokat, azzal együtt, hogy a szerző nem rejti véka alá, markáns véleménye van a témával kapcsolatban.

Elöljáróban egy dolgot fontos leszögezni! Teljesen mindegy, mit gondolunk a járvány eredetéről! Hogy a vírus egy denevérleves, egy leejtett Petri-csésze, esetleg egy jókor, jó helyen felrobbantott biológiai fegyver miatt terjedt el szerte a világon, jelen állás szerint lényegtelen. Először két vállra kell fektetnünk a járványt, majd utána megtaláljuk a felelősöket. Egy másik fontos dolog: a szerző jelen írásában nem kíván vitát nyitni arról, az oltáson kívül kínálkozik-e alternatíva a járvány emberileg is elfogadható, tehát a lehető legkevesebb áldozattal járó megállítására.

A koronavírus-oltást nem lehet kötelezővé tenni! Ez az az alapállítás, amelyet nem, hogy a választói haragtól tartó politikusok, de még a legtöbb kutató vagy járványügyi szakember sem mer megkérdőjelezni. Újságíró legyen a talpán, aki kész kimondani, hogy az oltás kötelezővé tétele nélkül talán nem is tudunk felülkerekedni a járványon. A legmerészebb szakértők is legfeljebb csak arra figyelmeztetnek, hamarosan elérhetjük az oltási hajlandóság felső határát, ahonnan már muszáj lesz „ösztönözni”, „jutalmazni” és „motiválni” a lakosságot. Feltűnő, hogy eufemisztikus kifejezéseknél tovább senki nem merészkedik. Jelenleg társadalmi öngyilkosság lenne azt hangoztatni, legyen kötelező a koronavírus-oltás (minél jobbak a járványügyi mutatók, annál véresebb és durvább).

Alapjogok és többletjogok

Ha az oltás fakultatív marad, óhatatlanul szembejön majd a probléma, mi legyen azzal, aki élve jogával, nem kívánja beoltatni magát. Az azonnali.hu-n Dobos Hunor tollából jelent meg egy fontos írás, melynek állításaival jelen sorok írója nem mindenben ért egyet, de remekül összefoglalja azokat az érveket, amelyek az oltási igazolvánnyal, a vakcinaútlevéllel, vagy akár magával a vakcinával szemben felmerültek az elmúlt hónapokban. Elsőként talán a cikk jogi érvelését érdemes röviden bemutatni. A cikk egyik alapállítása szerint mindenki, aki nem oltatja be magát, joghátrányt szenved el, mivel a „többletjogoknak” nevezett lehetőségek (szabad utazás, koncertek és focimeccsek látogatása, stb.) valójában olyan alapjogok, amelyektől éppen a járvány fosztott meg minket, így azok visszaszerzésével nem „pluszban” vagyunk, csupán a „nullához” térünk vissza. Első, s talán második olvasatra is abszolút jogosnak tűnik az érvelés, azonban van vele egy kis bökkenő. Hiába próbál meg jogi, egzakt álcát ölteni, épp jogi szempontból bukik meg az alapjogok korlátozásának kérdése.

Az ugyanis óriási félreértés, hogy az emberi jogok összességében elidegeníthetetlenek, abszolút jellegűek. Egy részük persze igen, az élethez való jog elvételét Európa egyetlen alkotmánya sem teszi lehetővé, a mozgás szabadságának joga viszont nem abszolút sehol a világon (erről ITT írtunk részletesen).

Könnyű megérteni, micsoda káoszt szülne az ilyesmi („Milyen jogon vagyok kitiltva az egyirányű utcából?” „Milyen jogon tiltják meg nekem, hogy itt parkoljak?”) Atomerőművekbe, katonai támaszpontokra nem sétálunk be csak úgy megfelelő iratok nélkül, s bizonyos szempontból a védettségi igazolvány is egy ilyen okmánynak tekinthető. Az ilyenkor rendre felmerülő, az „én adómból is támogatják a koncerteket, futballt, játszóházat”-típusú érvelést, maradva a fenti példánál, tudjuk le gyorsan azzal, hogy az atomerőműveket és a hadsereget is állami pénzből működtetik…

Mindez nem azt jelenti, hogy akár a védettségi igazolvány, akár a vakcinaútlevél bevezetését (amelyet néhány napja az EP is megszavazott) ne kellene alaposan előkészíteni és támadhatatlan jogi keretek között tartani. Éppen ellenkezőleg, pont a közvélemény aggályai miatt kell nagyon körültekintően eljárni, maximálisan ügyelve az átláthatóságra.

Azt majd én jobban tudom!

Sokan jönnek azzal, egyéni döntésük, kérnek-e vakcinát vagy sem, az állam ebben nem szólhat bele, s a körülöttük élőknek sincs hozzá köze. A baj csak az, ez sajnos nem így van, mivel a koronavírus egy fertőző betegség. Ha cukorbetegként valaki literszámra kólát akar vedelni, ám tegye, szíve-joga (még úgy is, hogy betegsége miatt mindannyiunk adójából kezelik).

A vírus azonban nem (csak) az egyént, hanem a közösséget támadja, a védekezésnek is közösséginek kell lennie. Nincs azzal probléma, ha valaki elutasítja a vakcinát, amíg az nem kötelező.

Ehhez minden joga megvan. Egyéni jogait fölébe helyezheti a közösség érdekeinek, csakhogy ez fordítva is működik. Nem abszolút mértékben, nem a közösségi élet minden pontján, s csakis előre lefektetett, pontos szabályok alapján, de a közösségnek meg kell engedni, hogy saját védelme érdekében korlátozza az egyén jogait.

Osztályalapú vakcinafélelem

Az oltottsági igazolványok etikai szempontú bírálatával a hazai sajtó eddig keveset foglalkozott, az ilyesmi sokkal fogékonyabb nyugati lapokban azonban már született néhány érdekesebb cikk a témában (például EZ). A kritikusok érve a következő: rétegelt társadalmat hozunk létre, ha a vakcináció alapján kasztokba soroljuk az embereket, igazolványosokra és papír nélküliekre. Ezekben a cikkekben rendre felbukkan a nyugati mainstreamből oly’ gyakran visszaköszönő kifejezés, a privilégium. A privilegizáltak mehetnek koncertre és ülhetnek repülőre, míg az „alsóbb osztályok” (underclass) nem.

Talán nem kell túlragozni, mennyire álságos ez az állítás. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy anyagi vagy szociális körülményei miatt az egyén kimarad valamiből, vagy hátrányból indul, például nem mehet egyetemre. Az oltás a világon mindenütt ingyenes, még csak arra sincs lehetőség, legalábbis Európában sehol, hogy pénzért valaki „jobb” oltást vegyen, ergo „vakcinaprivilégiumokhoz” jusson, s most, hogy van elég vakcina, már a celebek és politikusok előzködése sem jelenthet problémát.

 Az oltás egyformán elérhető, egyformán ingyenes mindenkinek, teljesen egyéni döntés, kéri-e valaki vagy sem, az illető anyagi hátteréhez ennek semmi köze. (Az, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű közösségek például nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel, ezért nem, vagy csak nehezen tudnak regisztrálni, egy fontos és megoldandó probléma, az érvelést önmagában nem cáfolja meg. Hogy mindezzel az állam is tisztában van, jól mutatja, hogy a hontalanokat sok helyütt soron kívül oltják, többek között a szlovák oltási programban is előkelő helyen szerepelnek.)

Egészségügyi felesleg

Bár nem általános, itt-ott felbukkan egy tudományos(nak álcázott) érv is a vakcinaútlevelekkel és igazolványokkal szemben. Ez nem is annyira a dokumentumok, sokkal inkább az oltások létjogosultságát vonja kétségbe.

Lényege, hogy a sérülékenyeket (időseket, krónikus betegeket, stb.) elég beoltani, hiszen a társadalom nagy részét nem fenyegeti a vírus, ráadásul a már beoltott emberek is lehetnek hordozók, sőt, fertőzhetnek is.

Ezzel az a probléma, hogy egyáltalán nem világos, ki is sérülékeny valójában. Azt hiszem nincs család ma Közép-Európában, amelyik legalább az ismeretségi köréből ne vesztett volna el egy látszólag teljesen egészséges embert. Hány ilyen esettel kell számolnunk, ha csak azt hangsúlyozzuk majd, akkor oltakozz, ha veszélyeztetett csoportba tartozol? A járvány nem egy gyermek életét követelte. Hány kiskorú áldozatnál lehet azt mondani, elszigetelt esetről van szó, s hány haláleset után azt, kötelezővé kell tenni a gyermekek oltását?

Másik rendre visszaköszönő állítás, hogy az igazolvány felesleges, mert az oltottak hordozhatják a vírust és fertőzhetnek is.

Ez megint egy furcsa, logikai Möbius-szalag.

Egyrészt, mert ha ebből indulunk ki, akkor nem, hogy az oltatlanoknak, senkinek sem szabad lehetővé tenni a normális élethez való visszatérést! Akkor el kell felejteni a kocsmázást, a focit és a koncerteket, emberileg ugyanis nem lehet vállalni az ezzel járó, emberéletek ezreiben mérhető következményeket. Ezt nyilván senki nem akarja! A fenti érv mellé általában odabiggyesztik, hogy bezzeg élelmiszerboltban vagy patikában nem kérnek majd védettségi igazolványt, így az egésznek nincs is értelme, nem belegondolva abba, hogy ez éppen azoknak kedvez, akik nem kérnek a vakcinából.

Fontos megjegyezni, nem pontosan értjük még, hogy a beoltottak terjeszhetik-e a vírust, és ha igen, mennyi ideig, milyen intenzitással. Annyi biztos csak, ez nem egy igen-nem kérdés. Ha a védettséget élvező kollégánk öt nap helyett csak két napig terjeszti a kórokozót, ha a meccs szünetében a sörpultnál a csapos négy nap helyett csak négy órán át fertőz, már győztünk. Függetlenül attól, hogy az ilyesmi nyilvánvalóan nem mérhető, s a fenti érvelés legalább annyira spekulatív, mint az „ellentábor” állításai.

Végezetül a legfontosabb

Mielőtt e sorok írójának gmail-fiókját elöntené a fotelvirológusok és kanapéjogászok gyalázkodása, egy valamit fontos nagyon határozottan leszögezni.

Akár vakcinaútlevélről, akár oltási igazolványról van szó, annak nem lehet célja az oltásból nem kérők felesleges diszkriminációja.

Ezek a dokumentumok egy dologra valók, a járvány terjedésének megállítására. Ha ezt elértük, s a COVID-19 szezonális betegséggé szelídült, mindkettőt meg kell szüntetni. Egyik sem szólhat másról, minthogy azok, akik hajlandóak önként beoltatni magukat, előbb(!) visszakapják hétköznapi életüket.

Nem kizárólag ők, de ők hamarabb. Ilyen egyszerű ez!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.