2021. május 3., 13:31

Vasalás a váróteremben - a 16-17 évesek oltási jelentkezését magyarázták

Róbert Suja, a Nemzeti Közegészségügyi Információs Központ vezérigazgatója nyilatkozott a hétvégi oltási terminusok változásokról, amelyek a 16-17 éveseket érintették.

Robert Suja NCZI

Az igazgató így ítélte meg, hogy a hétvége előtt minden terminust helyesen az érvényes előírások alapján osztottak szét. A fiatalok tömeges jelentkezése számára nem volt meglepő.

A 16-18 évcsoport nagyon specifikus korosztály, nagy mobilitással rendelkezik, velük ki tudták tölteni a keleti járásokban felszaporodó üres oltási pozíciókat.

Az igazgató kitért Igor Matovic érvelésére, miszerint először az időseket és a krónikus betegeket kellene oltani. Szerinte a krónikus betegek be vannak sorolva a váróteremben.

Csütörtökön nyitották meg a várótermet az összes korosztálynak, és mintegy 135 ezer személy regisztrált. Szerinte ez extrém módon alacsony szám, és három négy hét múlva lehet minden új jelentkezőnek személyesen kell majd köszönetet mondania.

Becslése szerint a lakosságnak csupán a 38 százaléka fog majd oltakozni összesen. Optimisttán tekintve pedig, ha hetente legalább 50 ezren fognak jelentkezni, augusztusra akkor is csak 48%-os beoltottságot érhetünk el.

Ennek tükrében a 3500 tinédzser jelentkezését irrelevánsnak tartja. Mert a következő hetek gondja az lesz, miként lehet a tömegeket meggyőzni az oltásra.

A fiatalok jelentkezésénél az igazgatónak az is tetszett, hogy keresték azokat az oltópontokat, ahol magas a valószínűsége, hogy be is juthatnak.

Az igazgató kitért a hétvégi történésekre is. Először arra, milyen erős hatással van a korunkra a közösségi oldalakra töltött bejegyzések. Cáfolta, hogy pénteken túlterhelés miatt összeomlott volna a Váróterem informatikai rendszere.

Paradoxnak tartja, hogy miután megszületett a döntés a 16-17 évesek terminusainak visszavonásáról, a váróterem újfent el kezdte besorolni a fiatalokat is a megüresedett helyekre. Valószínű a program módosítására lesz szükség.

Jelenleg 258 ezren várnak a váróteremben az első oltásra. Eddig 1,1 millióan kapták meg az első oltást.

Így újra figyelmeztet, hogy alacsony a lakosság oltási hajlandósága, és lehet 3-4 hét múlva bezárhatjuk az oltóközpontokat. Az elején a jelentkezők száma magas volt, de elfogytak a motivált emberek.

Nem tudta megítélni, hogy a Szputnyikkal való oltás mennyit változtatna ezen.

Furcsának találta azt is, hogy 487 milliót költöttek az antigén tesztekre, míg a Centrumra semmit sem.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.