Ülésezik a kormány - Kollár befeszített, Milanová a magyar templomfelújításokról nyilatkozott
A mai kormányülésen úgy tűnik Boris Kollár, a parlament elnöke keménykedik. Több törvényjavaslattal szemben is kifejezte az ellenvetéseit. Igor Matovič szerint a környezetvédelmi, a kórházakról, vagy az igazságügyi törvénymódosítások esetében nem érzi azt, hogy Boris Kollár üzletelni akarna. Milanová kultuszminiszter pedig a magyar templomfelújításokról nyilatkozott.

A kormányülés szünetében először Ján Budaj környezetvédelmi miniszter adott egy rövid nyilatkozatot. Elmondta, hogy bizonyos pontokban megérti Kollár érveit, de még nem egyeztetett a parlament elnökével ezekről. Felhívta a figyelmet, hogy
Natália Milanová kultuszminiszter „Orbán Viktor kezdeményezésére” reagált, amely segítségével templomokat újítanak fel Szlovákia területén. Milanová véleménye szerint
Személy szerint üdvözli ezt a segítséget, mert a szakrális műemlékeknek minden segítségre szükségük van. Azt is elmondta, hogy bár Szlovákia szán ilyen célokra támogatásokat, de a felújítások felé az adósság nagyon nagy. Erre nem tekint szégyenként, hogy más ország segítségére szorul Szlovákia, és igyekezni fognak hogy a jövőben az erre szánt csomagot megnöveljék.
Jaroslav Naď védelmi miniszter bizonyos abban, hogy megegyeznek majd Boris Kollárral.
Igor Matovič pénzügyminiszter szerint
Matovič azt is elmondta, hogy számáára most a költségvetés és az azzal összefüggő törvényjavaslatok a prioritás. Csak ezután szándékozik foglalkozni az igazságüggyel. Azt várja, hogy a Kollár által bírált nemzeti parkok reformjának tárgyalása a következő kormányülésre tolódik át.
Matovič szerint, Kollárnak több szempontból is más a perspektívája van, például a nemzeti parkok, a kórházak és az igazságszolgáltatás esetében, és itt nem a üzletelésről van szó.
- zárta szavait.