2021. május 18., 13:13

Újra kell indítani a rákszűréseket!

A koronavírus-járvány miatt sajnos háttérbe szorultak a fontos szűrővizsgálatok is, melyek segítségével olyan súlyos betegségeket fedezhetnek fel az orvosok, mint amilyen a rák. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a mai Onkológia Szlovákiában című konferencián bejelentette, a következő hetekben újraindulnak a rákszűrések.

Vladimír Lengvarský
Fotó: TASR
Bízom abban, hogy a pandémia lecsengése után a minisztérium teljes mértéken a betegekkel és azokkal a programokkal fog foglalkozni, amelyek félbeszakadtak”

– ígérte meg a konferenciát szervező betegszervezetek képviselőinek.

A méhnyakszűrések már júniusban elkezdődhetnek, a vastag- és végbélszűrések pedig ősszel.

A miniszter annak is utána kíván járni, miért tart egy innovatív rákgyógyszer regisztrációja nálunk már 2 éve, míg más országokban ez csak 4 hónap.

Fontos feladatnak tartja betegek menedzselését.

A legjobban az irritál, ha a beteg diagnózis nélkül bolyong a kórházban. A betegek gyakran azzal a tanáccsal lépnek ki a rendelőből, keressenek szakembert”

– mutatott rá a problémára.

Elmondta azt is, szívesen találkozna a betegek érdekeit képviselő szervezetekkel, legalább negyedévente egyszer.

Európában 2020-ban 40 százalékkal csökkent az onkológiai diagnosztika. A pandémia lecsengését követően halasztást nem tűrően újra kell indítani a szűrővizsgálatokat és sokkal több figyelmet kell szentelni az utóbbi egy évben elhanyagolt rákos betegeknek. Erre figyelmeztetett a mai konferencián több betegszervezet is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.