2020. február 15., 16:21

Újabb komoly ékszerrablás, ezúttal Kassán

Az utóbbi hónapokban van miért félniük a hazai ékszerboltok tulajdonosainak. Lassan havonta érkezik egy-egy hír azzal kapcsolatban, hogy éppen melyik ékszerboltot rabolták ki ismeretlen elkövetők.

Képünk illusztráció! A novemberi pozsonyi rablás elkövetői profik voltak.
Fotó: PZ Bratislava

Bár a rendőrség, legalábbis a napvilágot látott információk szerint, egyelőre nem talált kapcsoaltot az egymáshoz kísértetiesen hasonlító bűnesetek között, nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a február 14-én elkövetett kassai ékszerrablás és a korábbi pozsonyi esetek között (lásd ajánlott cikkünket).

A kassai rendőrség tájékoztatása szerint pénteken hajnalban több ismeretlen elkövető tört be egy kassai bevásárlóközpontba,

miután egy jó nagy kalapáccsal betörték a pláza vészkijáratának, majd az egyik ékszerüzletnek üvegajtaját. Az öt ismeretlen elkövető ezt követően szétverte a vitrineket, összeszedték a zsákmányt, majd ismeretlen helyre távoztak a helyszínről.

Egyelőre nem tudni mekkora lehet az okozott kár. A felvételen látszik, hogy az egyik elkövető végig mobilon tárgyalt egy ismeretlen személlyel, így az is előfordulhat, hogy az öt betörőnek egy hatodik, a megfigyeléssel foglalkozó társa is akadt.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.