Újabb iratok igazolják, Budaj együttműködött az ŠTB-vel. Fico a miniszter távozását követeli!
Robert Fico, a Smer-SD elnöke felszólította Zuzana Čaputová államfőt, hogy menessze Ján Budaj (OĽANO) ideiglenesen megbízott környezetvédelmi minisztert.

Fico a sme.sk oldalon megjelent hírre reagált, mely szerint Budaj együttműködött a kommunista állambiztonsági szervvel, az ŠtB-vel, erről dokumentumok kerültek elő.
Fico szerint „estébés” tagja nem lehet egyetlen kormánynak, az ideiglenesen megbízott kormánynak sem.
„Óriási szégyen” – mondta Fico. Szerinte Budaj a legmocskosabb dolgot követte el, amit az előző rezsimben elkövetni lehetett, de az iratok felbukkanását nem nevezte meglepőnek. „Aláírta, hogy jelenteni fog az állam úgynevezett ellenségeiről” – mondta, hozzáfűzve, hogy ezzel megkérdőjeleződik Budaj bársonyos forradalom idején betöltött szerepe is.
– folytatta Fico.
A Smer-SD elnöke hozzátette, az ellenzék jelenleg nem indítványozhatja Budaj menesztését, mivel a parlament decemberben már megvonta a bizalmat az egész kabinettől. Ezért azt várja az államfőtől, hogy találja meg a módját Budaj leváltásának, és tárgyaljon erről Eduard Heger megbízott kormányfővel és Igor Matovičcsal, az OĽANO elnökével.