Új kihívások, új megoldások - az MKP párbeszédet kezdeményez a polgárokkal
A szlovák közvéleménykutató-cégek nem mérik pontosan a felvidéki magyar közösség politikai véleményét. Ezen szeretne saját kezdeményezéssel változtatni a Magyar Közösség Pártja.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke csütörtökön online sajtótájékoztató keretében mutatta be a frissen induló konzultacio.sk oldalt.
A kezdeményezés célja, hogy a felvidéki magyar polgárok első kézből mondhassák el véleményüket aktuális politikai kérdésekben.
Az első közösségi konzultáció április 22-ig lesz elérhető. A konzultáció lezárását követően az eredményekről ugyancsak tájékoztatják a nyilvánosságot.
Első alkalommal nyolc kérdésre lehet válaszolni, amelyek a február 29-i választások eredményeire, illetve a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre vonatkoznak.
Őry Péter elmondta,
az MKP ezzel a kezdeményezéssel is szeretne elmozdulni a közvetlen demokrácia irányába, jobban bevonva a választókat a politikai döntéshozatalba.
Őry elmondta,
a cél legalább ezer válaszadó elérése, ennek érdekében várják a megosztásokat, a weboldal népszerűsítését. A konzultációk a tervek szerint a jövőben is folytatódni fognak.
A konzultációs oldal többek között lehetővé teszi, hogy nemcsak országos kérdésekben kérjék ki a választók véleményét, hanem regionális témákban is megszólítsák a környéken élőket, tehát csak azokat, akiket az adott kérdés közvetlenül érint.
Ez a módszer, gyors és hatékony lehet, amivel valós információkat kaphatnak, miképp áll a közösségünk, mi a véleménye, hiszen a szlovák felmérések általában nem kutatják a felméréseik során a felvidéki magyarok álláspontját.
Őry szerint jelenleg a magyarság véleményéről a különböző közösségi oldalon posztoló véleményvezérek bejegyzései alapján szűrhetünk le következtetéseket, de tudatában kell lenni annak, hogy nem mindig a leghangosabban és leghatározottabban szólók képviselik a többség véleményét. Ez az oldal segíthet abban is, hogy a csendes többség is kifejezze a véleményét.