Új jelenség a boltokban: Maszk nélkül vásárlók borzolják a kedélyeket
A Modern Üzlet Szlovákiai Szövetség (SAMO) egy új problémára hívja fel a figyelmet. Olyan emberek csoportjai járnak bevásárolni, akik nem viselnek arcvédő maszkot.

A szövetség szerint ezek a személyek csoportosan és szervezetten jelennek meg az élelmiszerboltokban és maszk nélkül vásárolnak.
Ezután a pénztárnál összegyűlnek és kirakodnak a kosaraikból. Ott konfliktusba kerülnek az eladókkal, akik nem hajlandók őket kiszolgálni, vagyis az árut a pénztárgépen átengedni addig, míg nem teszik fel a maszkot. Ám hiába figyelmeztetik őket erre a kötelességükre, ők nem hajlandók feltenni a maszkot.
A boltosok éppen ezért arra kérik az illetékeseket, hogy mielőbb tegyenek lépéseket ellenük, tájékoztatott a SAMO elnöke, Martin Krajčovič.
A botban dolgozók képtelenek kezelni helyzetet, a biztonsági őr sem tudja kiszűrni ezeket a lázadókat, hiszen a boltba való belépéskor még rajtuk van a maszk, csak odabent veszik le.
Ráadásul mivel többen vannak egyszerre a kasszánál, erőfölényben is vannak, nem tudják őket „leszerelni”.
Az egyetlen, amit tehetnek, hogy ha a figyelmeztetésre fittyet hánynak, akkor kihívják rájuk a rendőröket.
A szövetség úgy véli, felelőtlen viselkedésükkel nem csak a többi vásárló és a személyzet egészségét veszélyeztetik, hanem a saját magukét is. S az sem mellékes, hogy agresszív viselkedésük miatt a jelenlévők testi épsége sincs biztonságban. A kiérkező rendőrök sem tudnak ellenük hatékonyan fellépni, mert nincs erre felhatalmazásuk.
Azt sürgetik, hogy a rendőrök utasíthassák ki a maszkot nem viselő felelőtlen embereket az üzletből, hogy ne zavarhassák a boltok rendes menetét. Annál is inkább, mert mindenkinek joga van ahhoz, hogy biztonságban vásárolhasson és beszerezze az élelmiszert.
Figyelmeztetnek arra is, hogy nem elhanyagolható gazdasági károkat is okoznak a maszk nélkül csoportosan vásárolók, mert már volt eset arra is, hogy miattuk több órára be kellett zárni a boltot.