Továbbra is fenyeget az egészségügyi rendszer összeomlása? Ennek a betegek nem fognak örülni
Az Orvosi Rendelőintézetek és Egészségügyi Intézmények Szövetsége (APAZ) szerint még koránt sincs vége az egészségügyi szektor válságának. A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövő évre bejelentett inflációra való tekintettel az egészségügy költségvetése legalább 800 millió eurós emelést követelne.

„Csehországban a kormány a költségvetés 3 milliárd eurós megemelésével reagált a hasonló helyzetre” – jelentette Štefan Zelník, az APAZ elnöke sajtóközleményében.
A szövetség szerint az utolsó lehetőség a válság és az egészségügy összeomlásának elkerülésére az egészségügyi szektor költségvetésének parlament általi módosítása,
azzal hogy az egészségbiztosítók megemelik az egyes szolgáltatások kifizetését és a pontokat minden egészségügyi szolgáltatónak, írja a cas.sk portál. „Erre a többletfinanszírozásra azért van szükséges, hogy az egészségügyi szolgáltatók ki tudják fizetni a béremeléseket, az energia, az orvosi anyagok, a bérleti díjak, a berendezések karbantartásának és egyéb költségtételeknek a drágulását” – teszi hozzá Zelník.
Elmondása szerint a 2023-as költségvetést mindössze 130 millió euróval növelik az egészségügyi ágazat 2022-re várható kiadásaihoz képest.
– mondta.
A kórházak több mint egymilliárd eurós tartozását tartják nyilván a kifizetetlen számlákon és a társadalombiztosításban. Az APAZ szerint egyes gyógyszerek és speciális orvosi berendezések szállítói ezért óvatosak. Csak a számla kifizetése után szállítanak árut az egészségügyi intézményekbe. „Az ambuláns szektor a pontonkénti áremelés nélkül össze fog omlani.
– figyelmeztet az APAZ vezetője. Ha az ambuláns szektor összeomlik, a kórházak képtelenek lesznek állni a betegek rohamát. A bérekről való megegyezés tehát nem oldja meg, csak elodázza a válságot néhány hónappal” – tette hozzá.