2020. november 27., 09:26

Tovább nehezíti a vendéglátósok életét a kormány: a járvány alatt csak nyitott terasszal működhetnek. Télen is!

Nincs még egy gazdasági szektor, amely akkora anyagi károkat szenvedett volna el a járvány első, illetve második hulláma során, mint a vendéglátóipar. Számos vállalkozás jutott a tönk szélére, szakági elemzők szerint akár 60%-uk is végleg lehúzhatja a rolót. A hatóságok most újabb rendelettel nehezítik a dolgukat!

Képünk illusztráció.
Fotó: TASR

Feltételül szabták ugyanis, hogy innentől csak olyan teraszok maradhatnak nyitva, amelyeknek legalább egyik oldala nyitott. Számos vendéglős eddig úgy kerülte meg a tiltó határozatokat, hogy a teraszokon fogadta a vendégeket, ez nyilván engedélyezve volt. Tudjuk, a szabad levegőn sokkal kevésbé terjed a vírus. Az utóbbi hetekben azonban a teraszok nagy része inkább télikertként funkcionált, nem egy vállalkozó komoly összegért üvegeztette be a teraszt, hogy a télen reális esélye legyen arra, vendégek ülnek be hozzá.

A közegészségügyi hivatal felhívása értelmében innentől erre aligha lesz lehetőség, a terasz egyik oldalának ezentúl kötelezően nyitottnak kell lennie.

A rendelkezés járványügyi szempontból persze érthető, minél zártabb egy helyiség, annál könnyebben terjed a kórokozó. Az így is a tönk szélére sodródott éttermeknek azonban óriási érvágás lehet. Igen valószínűtlen, hogy a vendégek mínuszokban egy nyitott helyiségbe üljenek le ebédelni, vacsorázni. A hír egyelőre annyira friss, nem érkezett rá reakció az ágazati szervezetektől.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.