Töltényt küldtek Robert Ficónak
Töltény volt egy Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnöknek címzett borítékban, amely szerdán érkezett a kormányhivatalba – erősítette meg a TASR hírügynökségnek a kormányhivatal sajtóosztálya.

Az esetről a Plusz 7 dní portál tájékoztatott.
A hírportál tájékoztatása szerint a Közjogi Méltóságok és Diplomáciai Képviseletek Védelmi Hivatalának munkatársai a közvetlenül a miniszterelnöknek címzett levelek reggeli ellenőrzése során fedezték fel a töltényt. A levél ismeretlen feladótól érkezett.
Az esetet a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője, Michal Szeiff is megerősítette.
Az esettel kapcsolatosan megszólalt Maroš Žilinka főügyész is, aki bejegyzésében azt írta, ez a fajta cselekedet érzéketlenségre és cinikusságra utal, az embereket pedig arra kéri, hogy őrizzék meg emberségüket és tisztességesen viselkedjenek.
- írja bejegyzésében a főügyész.