Többé nem kaphatnak védett bejelentői státuszt a rendőrök
A jelenleg büntetésüket töltők közül senkinek sem lesz elengedve vagy mérsékelve a büntetése. Ez csak akkor jöhetne szóba, ha megszűnne az általa elkövetett cselekmény büntethetősége - jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a büntetési tételek tervezett mérséklése kapcsán egyes gazdasági jellegű vagy kábítószerrel összefüggő bűncselekmények esetében.

A javaslatot szerdán hagyta jóvá a kormány. Fico azt is hangsúlyozta, a javaslat nem fog érinteni egyetlen politikai jellegű, sajtónyilvánosságot kapott kényes ügyet sem.
– jelentette ki a kormányfő.
Olyan korábbi ügyeket idézett fel, amikor egy láda lopott almáért vagy 200-300 eurós csúszópénz miatt került valaki három évre börtönbe.
Azt is elmondta, a büntetési tételek csökkentésénél az osztrák és német példából indulnak ki, de még mindig magasabbak lesznek, mint egyes államokban.
Hozzáfűzte viszont, hogy más államoktól eltérően a módosítás nem fog vonatkozni a már kiszabott, jogerős büntetésekre.
A kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményeknél világosan megkülönböztetik majd, hogy felhasználóról vagy például terjesztőről van-e szó.
A tervezett módosításba azt az alkotmánybírósági döntést is belefoglalják, hogy nem kell kötelezően vagyonelkobzást kiszabni.