2020. július 18., 10:38
Frissítve: 2021. jún. 7. 10:44

Tisztújítás az MKP-ban: Forró Krisztián lett az MKP elnöke, Köpöncei Pétert az OT elnökévé választották - VIDEÓVAL

Szombaton Farnadon tartotta tisztújító konferenciáját a Magyar Közösség Pártja. A konferencián megválasztották a párt vezető tisztviselőit, az elnöki tisztségért a visszalépéseket követően Forró Krisztián és Őry Péter mérkőzött meg. Az MKP új elnökévé Forró Krisztiánt választották meg.

Galéria
+15 kép a galériában
Forró Krisztiánt választották az MKP új elnökévé. Forró 114 szavazatot kapott, riválisa, Őry Péter 78 voksot szerzett. 5 szavazat érvénytelen volt. Az Országos Tanács elnöke Köpöncei Péter lett 116 szavazattal. Becse Norbert 70 szavazatot kapott, 10 voks érvénytelen volt. 
Az MKP új elnöke megválasztása után magyar újságíróknak nyilatkozva prioritásának nevezte a magyarság megmaradásának segítését és az asszimiláció csökkentését, és ennek eszközeként a politikai és a társadalmi egység megteremtését említette. Egy, a közös magyar érdekképviselet létrehozásának menetrendjét tudakoló újságírói kérdésre Forró Krisztián azt válaszolta: elsőként az Összefogással akarnak tárgyalni, és szeretnének leülni a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt magyar ágával is. Kérdésre válaszolva hozzátette: elsősorban magyar pártokkal akarnak tárgyalni, ám ha a helyzet úgy hozza, hogy a magyar közösség érdekében szlovák pártokkal is tárgyaljanak, számba veszik ennek lehetőségeit is.   
Módosították az Alapszabályt: a jövőben 13 főből fog állni az MKP elnöksége. Az elnökség tagjait regionális elven választják, a korábbi szakmai alelnökök helyett 3 alelnök (politikai, általános szakmai, szervezési) fogja segíteni az országos elnök munkáját. Az új elnökség mandátuma 2022. december végéig szól.
Megválasztották a három alelnököt, akiket az országos elnök javasolt. A politikai alelnök Berényi József, az általános szakmai alelnök Farkas Iván, a szervezési alelnök Cziprusz Zoltán lett.
Az elnökségi tagokról szóló szavazás első körében a jelenlévők abszolút többségét kellett megszerezni a jelölteknek. Ez négyüknek sikerült: Bárdos Gyulának, Menyhárt Józsefnek, Őry Péternek és Varga Tibornak. A második fordulóban Nagy Dávid, Viola Miklós, Hrubík Béla és Furik Csaba kerültek be az elnökségbe.

A farnadi kultúrház ad otthont az MKP tisztújító konferenciájának, amelyre 200 küldöttet vártak.

A konferencia sajtónyilvános részében programot hirdetnek az elnökjelöltek.

MKP tisztújítás 2020

A vita már a sajtó nyilvánossága elől elzárva, zárt körben zajlik majd. A tervek szerint délután négy óra körül tájékoztatják a sajtót a tisztújítás eredményéről.

A konferencia sajtónyilvános részéről élőben tudósítunk.

Cikkünk folyamatosan frissül!

A konferencia a meghirdetett időponthoz képest némi csúszással indult a levezető elnökség és a bizottságok megválasztásával.

Menyhárt: Nem kell függő viszonyba kerülni senkitől

Berényi József javaslatára a kongresszus elfogadta, hogy a leköszönő tisztviselők beszédei és az elnökjelöltek programbemutatója sajtónyilvános legyen.

Elsőként Menyhárt József, az MKP leköszönő elnöke kapott szót.

"Közösségi politizálást kell folytatni: nem egyéni érdekekért, pozíciókért kell politizálni. Miért lennénk különbek a vegyespárttól, ha nem így tennénk" - tette fel a kérdést beszédében Menyhárt József.

Van helye ennek a pártnak folytatni a küzdelmet, nem kell függő viszonyba kerülni senkitől. Nem lehetünk egymás farkasai, fel kell számolnunk saját megosztottságunk

- folytatta a leköszönő pártelnök.

MKP tisztújítás 2020

"Valószínűleg az utánam jövők és az elődeim is jobban végezték, végzik majd a munkájukat - ezzel szembe tudok nézni", jegyezte meg beszámolója végén önkritikusan Menyhárt József, nagy tapsot kiérdemelve.

Menyhárt Józseffel készített interjúnkat alább tekinthetik meg:

Videó:  ma7

Őry Péter, az Országos Tanács leköszönő elnöke beszámolójában az előző négy év tevékenysége mellett a februári választás kampányáról, s a februári választás óta eltelt hónapok munkájáról adott számot a küldötteknek.

Őry külön köszöntötte a 80. életjubileumát ünneplő Dolník Erzsébetet és a 75. születésnapját ünneplő Duray Miklóst. Utóbbi levelét Horváth Árpád levezető elnök olvasta fel a küldötteknek. 

Duray szerint tárgyalásokat kell folytatni a Most-Híddal, és kapcsolatot kell tartani a kormánnyal, de nem simulni hozzá.

A kongresszus elfogadta a leköszönő országos elnök és OT-elnök beszámolóját.

Az elnökjelöltek ábécé sorrendben kapnak lehetőséget a bemutatkozásra és programhirdetésre.

Bárdos Gyula visszalép a jelöltségtől

Elsőként Bárdos Gyula kapott szót, aki bejelentette visszalépését.

Becse Norbert Forró Krisztián javára lép vissza

A Komáromi járás által jelölt Becse Norbert jelezte, Forró Krisztián javára visszalép a jelöltségtől.

mkp_tisztujitas_9_becse.jpg
Berényi József ugyancsak visszalép a jelöltségtől

Nagyszombat megye alelnöke is bejelentette visszalépését.

Cziprusz Zoltán kompromisszumos jelöltként tekint magára
mkp_tisztujitas_12_cziprusz.jpg

A gömöri régió jelöltje elmondta,

abban az esetben lépett volna vissza, ha a két esélyes megegyezett volna.

Mivel nem volt megegyezés, önmagára kompromisszumos jeöltként tekint, ezért megméreti magát.

A beszédek végén végül Cziprusz Zoltán is bejelentette visszalépését.
Forró Krisztián: Alulról építkező pártnak kell maradnunk, ebben van az erőnk
mkp_tisztujitas_11_forro.jpg
Érzek magamban erőt, energiát, lendületet

- hangsúlyozta Forró Krisztián, aki szerint a pártnak nem szabad letérni az eddig követett útról,  meg kell őrizni a helyi szervezettségét, hiszen ennek köszönhetően élte túl az elmúlt évtizedet a parlamenten kívül.

Ki kell állni a felvidéki magyar közösség önrendelkezési törekvései mellett, de azt a szlovák pártok felé a korábbiaknál jobban előkészítve kell felvetni és érvényesíteni

- hangsúlyozta Forró.

Őry Péter: Viszályrendszer helyett teljes magyar egységet
MKP tisztújítás 2020
 A tényekben és a munkában hiszek, még abban is, amit mások helyett végzek

- hangsúlyozta Őry Péter, aki szerint

teljes magyar egységre van szükség, egyébként fennmarad a viszályrendszer, ami a szlovák pártok kitüntetett érdeke.

Papp Sándor: A csendes többségből akarok kritikus tömeget alakítani
mkp_tisztujitas_13_papp_sandor.jpg

Már nincs hová hátrálnunk - hangsúlyozta Papp Sándor. Bírálta, hogy a Felvidékre érkező támogatások felhsználására nincs kialakult stratégia.

Rossz dzsentrikként éljük fel a jövőnket

- tette hozzá.

Azért jelöltettem magam, hogy legyen jövője a családjainknak - ezért arra kérem a küldötteket, hogy együtt gyógyítsuk meg ezt a pártot

- hangsúlyozta Papp Sándor, aki javaslatot tett egy Felvidéki Nemzetstratégiai Tanács felállítására is, amelynek ő lenne az elnöke.

Beszéde végén Papp Sándor bejelentette visszalépését.

MKP tisztújítás 2020
Cziprusz Zoltán is visszalép

A beszédek végén Cziprusz Zoltán is bejelentette visszalépését.

Az elnökjelöltek bemutatkozását követő vita már a sajtó nyilvánossága elől elzárva folytatódik.

Forró Krisztiánt választották az MKP új elnökévé

Az újonnan megválasztott elnökkel készített gyors interjút alább tekinthetik meg:

Videó:  ma7
Forró Krisztiánt választották az MKP új elnökévé. Forró 114 szavazatot kapott. Riválisa, Őry Péter 78 voksot szerzett. 5 szavazat érvénytelen volt.
Bemutatkoznak az Országos Tanács elnökjelöltjei

A kongresszus az Országos Tanács elnökjelöltjeinek bemutatkozásával folytatódik.

Forró Krisztián javaslatot tett az Országos Tanács elnöki tisztségére Becse Norbert személyében.

Berényi József, Cziprusz Zoltán és Furik Csaba bejelentették visszalépésüket a jelöltségtől.

Őry Péter gratulált Forró Krisztiánnak elnökké választásához, egyúttal bejelentette visszalépését, akivel visszalépéséről az alábbi videóban láthatnak egy rövid interjút.

Videó:  ma7

 

mkp_tisztujitas_14_furik_csaba.jpg
Becse Norbert és Köpöncei Péter palásti polgármester vállalja a megméretést, az Országos Tanács elnöki székéért ők mérkőznek meg.
Köpöncei Péter lett az OT elnöke
mkp_tisztujitas_15_koponczey_peter.jpg
Az Országos Tanács elnöke Köpöncei Péter lett 116 szavazattal. Becse Norbert 70 szavazatot kapott, 10 voks érvénytelen volt. 

Az Országos Tanács újonnan megválasztott elnökével alább tekinthetnek meg egy gyors interjút:

Videó:  ma7
Módosították az Alapszabályt

A jövőben 13 főből fog állni az MKP elnöksége.

Az elnökség tagjait regionális elven választják, a korábbi szakmai alelnökök helyett 3 alelnök (politikai, általános szakmai, szervezési) fogja segíteni az országos elnök munkáját. Az új elnökség mandátuma 2022. december végéig szól.

Megválasztották a három alelnököt

A politikai alelnök Berényi József, az általános szakmai alelnök Farkas Iván, a szervezési alelnök Cziprusz Zoltán lett.

Két körben választják meg az elnökség hiányzó tagjait

 Az elnökségi tagokról szóló szavazás első körében a jelenlévők abszolút többségét kellett megszerezni a jelölteknek.

Ez négyüknek sikerült: Bárdos Gyulának, Menyhárt Józsefnek, Őry Péternek és Varga Tibornak. A második fordulóban Nagy Dávid, Viola Miklós, Hrubík Béla és Furik Csaba kerültek be az elnökségbe.

Galéria
+15 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.