Tesztelték Önt koronavírusra, de nem kapott visszajelzést? Örüljön neki!
Az eddigi gyakorlat értelmében csak azokat az alanyokat tájékoztatták a koronavírus-teszt eredményéről, akik szervezetében megtalálták a vírust. Ha a teszt negatív lett, ítéletnapig is várhatják, hogy valaki tájékoztassa Önöket erről. Ez most talán változni fog!

Jelen állás szerint négyezer felett van a negatív tesztek száma Szlovákiában. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ugyanennyi embert teszteltek, hiszen egy személyt többször is megvizsgálhattak, ugyanakkor biztosra vehető, hogy több ezer olyan tesztalany van, aki eddig nem kapott tájékoztatást az eredményről. Ha valaki telefonon kereste fel a közegészségügy illetékeseit, akkor, jobb esetben, kaphatott tájékoztatást.
A kérdés azonban nyitott, Krajčí maga is elismerte a szaktárca még nem dolgozta ki a rendszert, nem tudni például, győzni fogják-e egyáltalán a közegészségügy munkatársai, hogy mindenkit egyesével hívogassanak a teszteredményeik miatt. A hivatal és a kórházak eddig egymásra mutogattak, forró krumpliként dobálva a felelősséget, mégis kinek kellene értesítenie az alanyokat.
Krajčí szerint ez egyértelműen a közegészségügyisek feladata.
A hivatal maga is elismeri, hogy a tesztalanyokat nem tájékoztatják. Mint mondják, az eredményeket a tesztek megrendelőjének, azaz leggyakrabban a kezelőorvosoknak küldik meg, az ő dolguk lenne, hogy közöljék azokat az érintettekkel.
Két nappal ez előtt, kedden, 50 ezer teszt érkezett Szlovákiába, a következő napokban, a kormány ígérete szerint, újabb kétszázezer futhat be. Matovič azt ígérte, megtízszerezik az eddigi, néhány százas nagyságrendű tesztszámot.