2020. október 28., 17:34

Temetőlátogatás helyett szomorúság és bizonytalanság - VIDEÓ

A korlátozások egyre szigorodnak, a koronavírus második hullámának mérséklése érdekében. Ez okból a kormány egyik legnagyobb visszhangot keltő határozata az volt, hogy október 24-től november elsejéig, azaz Mindenszentek napjáig még a temetőlátogatást is tiltólistára helyezte, valamint a kijárási tilalom alól nem képeznek kivételt a virágüzletek sem. Stábunk éppen ezért a rendelkezés bejelentésekor virágkötőket keresett fel, hogy elmondhassák, hogy érintik őket a szigorítások. 

Az országos tesztelést követő napokban csupán az mehet elhunyt szerettei sírhelyére gyertyát gyújtani, aki negatív teszttel rendelkezik, vagy ha nem élt a tesztelés lehetőségével, 10 napig karanténban volt. 

A döntés a virágkötőkből és az őstermelőkből is kiütötte a levegőt. Úgy fogalmaztak: 

Az év legnagyobb bevételétől esünk most el, azt az egy hetet igazán meghagyhatták volna már nekünk. 

Kora tavasztól késő őszig tart a nem kevés munka, amely során egy termelő virágot varázsol a magból, amelynek gyümölcse mostanra éredt volna be, de a korlátozások miatt a virágüzletek kénytelenek visszamondani rendeléseik nagy részét, valamint meg kell vívniuk a harcot saját vevőikkel is, akik sok esetben nem megértőek velük szemben.

Kameráink előtt elmondták, hogy ez az évnek azon időszaka, amelyre ők jó előre készülnek már, hiszen rengeteg mindent be kell szerezni ilyen horderejű ünnepnapokra, így nem csak a bevételtől esnek el, de feleslegesen fektettek be a kellékekbe is, hiszen nem tudhatták előre, hogy ilyen kimenetele lesz a járványnak.

Pék János, a taksonyi Baker Floral tulajdonosa ott jártunkkor úgy fogalmazott: 

Az emberek megőrültek, reggeltől csörögtek a telefonok és meg sem álltunk.

Nem akarták elhinni, hogy nem mehetnek be a temetőkbe, pánikszerűen igyekeztek beszerezni a virágokat és mécseseket.

Azóta több településen kénytelen volt a vezetőség lezárni a temetőket, hogy ezzel is hangsúlyozzák az intézkedések komolyságát.

Nézze velünk az összefoglalót. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.