2021. március 30., 16:42

Tartós béke vagy hosszú agónia kezdete?

A kormányból nem, kormányfői posztjáról azonban távozik Igor Matovič. Helyébe Eduard Heger jelenlegi pénzügyminiszter, az ő helyébe pedig Matovič lép, jelentette be vasárnap este, néhány órával lapzártánk előtt a miniszterelnök. Matovič tehát kormánytag marad, és vélhetően Richard Sulík is visszatér a gazdasági tárca élére. Véget érhet kettejük személyes csatája, vagy csak átmeneti tűzszünet következik?

Fotó: TASR

„Ez a kormány még megbukni sem képes egyedül”. Meglehetősen ritkán fordul elő ezeken a hasábokon, hogy Peter Pellegrinivel valamiben egyetértsünk, de meg kell hagyni: a volt kormányfő fenti mondatával valóban fején találta a szöget. Hosszú hetekig úgy tűnt ugyanis, hogy a Matovič-kabinet számára nemcsak a koronavírus-járvány okozta társadalmi, gazdasági nehézségek, hanem – noha erre szemmel láthatóan komoly erőfeszítéseket tettek – önmaga felszámolása is megoldhatatlan problémát jelentett.

Szerva itt, csere ott

Hogy végül Pellegrininek nem lett igaza, azt a Smer farzsebéből előugró és ma már a népszerűségi listákat vezető Hlas-SD elnöke aligha bánja. Az mindenesetre tény, hogy vasárnap este a kormánypártok – feladva korábbi ultimátumszerű követeléseiket – végül kompromisszumot kötöttek: jelentős átalakítással ugyan, de marad a négyes koalíció. Igor Matovič helyét az eddigi pénzügyminiszter, Eduard Heger veszi át, Heger helyét pedig Matovič, az SaS lemondott minisztereit – köztük vélhetően Richard Sulíkot is (ez lapzártánkig még nem volt ismert) – pedig visszavárják.

Az utolsó szó persze Zuzana Čaputová államfőé, akinek ezekre a személycserékre, vagyis lényegében a kormány átalakítására – ha formálisan is, de – rá kell bólintania. Ami borítékolható, már csak azért is, mert maga Čaputová is többször beszélt arról, hogy a kormányválság megoldásának egyedüli garanciája Igor Matovič távozásával biztosítható. Óhaja (mások ezt hatáskörének túllépéseként értelmezték) a miniszterelnökcserével tehát teljesült.

Az új kormányfő mindenesetre nem bízott semmit a véletlenre, koalíciós partnereit külön-külön azonnal tárgyalóasztalhoz ültette, a vasárnapi bejelentés után pedig közölte, másnap első dolga lesz, hogy az államfőt felkeresse.

Matovič könnyek között köszönt el

A politikai show és az Igor Matovič eszköztárából jól ismert teátrális gesztusok persze nem maradhattak el. „Nagyhét előestéjén, amelyet a szenvedés, az áldozat és a megbocsátás szimbólumaként ünneplünk, úgy döntöttem, hogy a megbocsátás gesztusát fogom felmutatni azoknak az embereknek, akik távozásomat követelték a miniszterelnöki székből” – írta Matovič közösségi oldalán, hangsúlyozva azt is, hogy nemcsak a kormány éléről távozik, de lemond azokról a követeléseiről, amelyekhez ezt a lépését korábban kötötte. „Gyengeség? Nem, megbocsátás és jó érzés” – tette hozzá a távozó miniszterelnök, majd a kamerák kereszttüzében elmorzsolt néhány könnycseppet is.

Matovič ezzel a döntésével talán kissé a saját maga hatása alá is került, de akárhogy is volt, távozásának módja és indoklása sokat elárul Matovičról, az emberről és politikusi szerepfelfogásáról. Matovič ugyanis abból a szempontból is rendhagyó politikusnak számít, akit szemmel láthatóan nem a hatalomvágy, a pozíciók és a funkciók halmozása motivál. Az ő politikai életösztönének más a tárgya: Matovičot – mint a narcisztikusokat általában – az hajtja, ha különleges helyzetekben főszereplő lehet, ha a reflektor fényében fürödhet és ha az erkölcsi győztes szerepébe bújhat. Ezek a helyzetek és pózok habitusából fakadóan sokkal fontosabbak számára, mint az, hogy éppen milyen tisztséget tölt be. Erről szólt valójában az az egyedülálló és újszerű gesztusa is, amikor a parlamenti választások alkalmával pártja választási listáján – az OĽaNO elnökeként – rendre az utolsó, 150. helyen indult.

Matovič a ripacs személyiségjegyeit viseli, könnyen beleszeret önmagába, az ilyen típusú embernek pedig – ha erre alkalma nyílik – csábító az áldozati szerep. Főleg úgy, hogy komolyabb veszteséget sem kell elkönyvelnie. Valójában most sem kellett: továbbra is ő marad a legerősebb kormánypárt első embere, karizmatikus vezetője, akinek ezek után is döntő szava lesz a legfontosabb kérdésekben.

Ez lehetett a valódi fordulat

Azt persze kár lenne tagadni, hogy ha nem fogyott volna el a mozgástere, Matovič maradt volna a miniszterelnöki székben. De mi változott az elmúlt néhány napban? Hiszen a miniszterelnök távozására kevesen számítottak: Matovič még az elmúlt hét közepéig is nyeregben érezhette magát, és jól láthatóan a Sme rodinával és a Za ľudíval való hármas koalícióra készült. És persze arra, hogy személyes indokok miatt Richard Sulíkon és pártján, az SaS-en megtorolhassa korábbi sérelmeit.

Matovič mozgásterének beszűküléséhez hozzájárult az is, hogy az addig megosztott Za ľudí végül meglepő következetességet mutatott fel: Remišová, Šeliga és Kolíková (hogy csak a párt legerősebb személyiségeit említsük) sem rejtette véka alá, a kormányválság egyetlen megoldása, ha Matovič miniszterelnök távozik. Az igazán nagy fordulatot azonban mégsem ez jelentette, hiszen Matovič és az OĽaNO a kormánytöbbség érdekében néhány Za ľudí-s vagy független képviselőt így még maga mellé tudott volna állítani.

Az igazi fordulatot az addig viszonylag csendben maradó, józanságra és mérsékletességre törekvő Sme rodina megváltozott kommunikációja hozta el. Kollár és pártja ugyanis – a szlovák sajtó egy részének enyhe nyomására – nem titkolta, ha Sulík és Matovič civakodása nem ér véget, beállnak azok sorába, akik előrehozott választásokat sürgetnek. A jól értesültek tudni vélték, hogy Kollár és pártja elkezdett ezzel a forgatókönyvvel komolyan számolni. Olyannyira, hogy új, potenciális partnereket keresve óvatos, de jól kivehető lépéseket tettek Peter Pellegrini irányában egy esetleges választások utáni együttműködés reményében. Ezzel pedig a Sme rodina vélhetően falhoz tudta állítani Igor Matovičot és a zuhanórepülésben lévő OĽaNO-t, hiszen sem a miniszterelnöknek, sem az Egyszerű Embereknek nem érdeke, hogy előrehozott választások legyenek.

Azzal, hogy ez végül elmaradt, valójában mind a négy koalíciós párt elégedett lehet. Ahogyan azzal is, hogy Heger „megtalálásával” egyiküket sem nyomja immár a kormány szétverésének bűnös terhe – az elmúlt hetekben Matovičtól kezdve Kolláron és Remišován át Sulíkig mindenki csak addig ment el és úgy taktikázott, hogy ezt a bélyeget lehetőleg a másik kapja meg.

Lenyeli-e a békát?

Ha csak a Sulík–Matovič-csörte felől értelmezzük az eseményeket, világos, hogy a miniszterelnök most csatát veszített. Hiszen legfőbb célja, hogy megszabaduljon Richard Sulíktól és az SaS-től mint legnagyobb kritikusaitól, elbukott. Kérdés, hajlandó lesz-e lenyelni ezt a békát Matovič. Ha igen, és ahogyan távozásakor utalt rá, az SaS-szel való konfliktusát lezártnak tekinti, a Heger-kormányban beköszönthet a tartós béke, vagyis jó eséllyel kitöltheti a kormányzati ciklusból hátralevő időszakot. Ha nem és Matovič pénzügyminiszterként is a harsány ellenzéki politikus, nem pedig a felelős államférfi szerepét ölti magára, akkor a régi konfliktusok helyett újak születnek, és ezzel Matovič csak az OĽaNO kormányzásának agóniáját hosszabbítja meg.

A viszonylagos ismeretlenségből előlépő Eduard Heger tehát nagy kihívás előtt áll. Nemcsak az lesz a feladata, hogy egy megtépázott presztízsű csapat élén elhitesse koalíciós partnereivel, politikai ellenfeleivel és a közvéleménnyel, hogy képes egy kormányt, egy egész országot és magát Matovičot is irányítani, hanem az is, hogy szakítson a konfliktusokra és a megosztásra épülő politikai kultúrával, ami az elmúlt egy évet jellemezte. Matovičcsal az oldalán nem lesz egyszerű dolga.

Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/13. számában

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.