Elfogadta Igor Matovič lemondását a köztársasági elnök
Zuzana Čaputová államfő Eduard Hegert bízta meg az új kormány összeállításával, miután elfogadta Igor Matovič kormányfő és vele együtt az egész jelenlegi kormány lemondását.

- mondta a távozó kormányfő. Hozzátette, hogy Hegernek hihetnek az emberek.
Eduard Heger megköszönte Igor Matovič kormányfői munkáját. Távozását olyan gesztusként értelmezte, mellyel nyugalmat és reményt hozott Szlovákiának, a koalíciós partnerek közti helyzetet is megnyugtatta.
– mondta az újonnan megbízott miniszterelnök.
Igor Matovič vasárnap (március 28.) jelentette be, hogy a kormányválság megoldása érdekében helyet cserél a kormányfő és a pénzügyminiszter, és visszavonta a koalíciós partnereknek szabott korábbi feltételeit. Heger miniszterelnökké jelölését elfogadták a koalíciós partnerek.
A kormány átalakítása annak a kormányválságnak a következménye, amely a Szputnyik V vakcina vásárlása után tört ki. A koalíción belül már régóta eszkalálódott a feszültség. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását és a miniszterelnök lemondását szorgalmazta. A kormányfőt lemondásra szólította fel az elnök asszony is.