Szövetség: sikeres az építési törvény ellen indított petíció
Összegyűlt a kellő számú aláírás az önkormányzatok és a lakosok számára is fokozottan káros új építési törvény elleni kezdeményezéshez - közölte a ma7.sk-val a Szövetség.

Az Összefogás, az MKP és a Híd közös petíciójának célja, hogy megakadályozza az új törvénytervezet visszásságait: az építkezések drágulását, a veszélyes beruházások rákényszerítése a településekre, mint például szemétégető, a korrupció lehetőségének további növekedése.
– mondta Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.
A Híd párt alelnöke, Tardoskedd polgármestere Tóth Marián hangsúlyozta, a kormánynak tudatosítania kell, hogy a jogalkotási folyamatból nem szoríthatja ki az érintett feleket.
- jelentette ki Tóth.
- tette hozzá Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke.
A sikeres online petíció az ún. társadalmi egyeztetés által arra kötelezi a törvénytervezet szerzőit, hogy foglalkozzanak a felvetéseinkkel. Az építési engedélyek az új törvény értelmében akár a húszszorosára növekedhetnek.