Szlovákiának a Brexit után már 14 EP-képviselője van
Az Egyesült Királyság Európai Unióból való távozása után eggyel több EP-képviselője lesz az országnak Miriam Lexmann, KDH jelölt személyében. Az új képviselő az Európai Néppárt frakciójában fog tevékenykedni.

Lexmann, aki február 10-én vesz részt először az EP ülésén, úgy nyilatkozott, nem kívánta a szigetország kiválását az unióból, és a Brexitet szerinte nem kell ünnepelni, inkább arra kell törekedni, hogy hasonló helyzet már ne fordulhasson elő.
Az Európai Parlamentben főleg az EU-s kompetenciák tagországok közti szétosztásában szeretne részt venni a szubszidiaritás elvén, vagyis, hogy a kulturális-etikai vagy az adókérdések kizárólag a tagállamok kompetenciájában maradjanak. A külpolitika területén a biztonság, a migráció, a katonai konfliktusok és vallásüldözés területére kíván összpontosítani.
EP-parlamenti helyének elfoglalására az új képviselőnek az erre vonatkozó törvénymódosítás miatt kellett ilyen sokat várnia. Mivel a májusi választások során a KDH jobb eredményt ért el, mint az SaS, a párt panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amely mind a mai napig nem döntött a kérdésben.