2020. november 27., 14:01

Szigorúbb lezárás, kötelező tesztelés? Matovič egyik legfontosabb tanácsadója szerint éppen itt az ideje!

Az ország legismertebb járványügyi szakemberei szinte mind azt mondják, karácsony előtt még szükség lesz egy komolyabb lezárásra, máskülönben esélytelen, hogy a jelenlegi állapotok mellett elérjük a kormányfő által vágyott 500-as napi fertőzésszámot.

Fotó: TASR/AP

Az elmúlt napokban stabilizálódni látszik a helyzet, napi 1700-1800 új fertőzöttet regisztrálnak, a pozitív minták aránya 15-20% körül mozog. Mindez azonban még nagyon távol áll a miniszterelnök (meg persze egy ország) által vágyott határtól. Igor Matovič néhány napja arról beszélt ugyanis, az érvényben lévő járványügyi intézkedéseknek az a célja, hogy karácsonyig napi 500 alá szorítsák az újonnan regisztrált fertőzöttek számát.

A szakértők szerint erre, jelen állás szerint, minimális az esély!

A DenníkN több, immár országszerte ismert szakértőt is megkérdezett. Ján Mikas tisztifőorvos szerint elképzelhető, ha az emberek szigorúan betartják az előírásokat, összejöhet a vágyott határérték, de amennyiben ez nem sikerül, "akkor sem beszélhetünk sikertelenségről", ha a folyamatok jó irányba haladnak, ha a trendek pozitívak, már örülhetünk. A szakember szerint most különösen fontos az egyéni felelősségvállalás, a maszkviselés, a távolságtartás, a mozgás minimalizálása. Ezek nélkül biztosan nehéz karácsony vár ránk. 

Mikas azt ígéri, folytatódik a PCR és antigén-teszten pozitív eredményt produkáló emberek kapcsolatainak felderítése (ez napi háromezer fertőzött esetén nem könnyű dolog, hetekkel ezelőtt már szó volt róla, talán felesleges is), egyre több mobil tesztelőállomás épül ki (a kormányfő minden jel szerint lemondott egy újabb országos tesztelésről), ugyanakkor nem lehet kizárni, mondta Mikas, hogy újabb szigorításokra kerüljön sor. 

Kasszandrai jóslatok...

Peter Visolajský orvos szerint, aki Matovič válságstábjának is a tagja, jelenleg mindössze két eszköz van a kezünkben a járvánnyal szemben. A lezárás vagy a gyakori, tömeges tesztelés. Ez a gondolatmenet nem véletlenül lehet ismerős olvasóinknak, a hírek szerint Visolajský a kormányfő egyik legközelebbi tanácsadója a koronavírus elleni védekezésben. A szakember azt mondja, ez nem jelenti azt, hogy

a totális lezárás vagy az országos tesztelés között választhatunk!
 

A legjobb megoldás, ha ötvözzük a kettőt. Visolajský azt mondja, világosan látszik, romlik a járványhelyzet Szlovákiában, ez azt jelenti, a jelenleg érvényben lévő intézkedések mellett szinte biztosan nem lehet elérni a kívánt eredményt. Karácsony előtt beindul az élet, az emberek vásárolni mennek, így nem megyünk semmire - véli, a legjobb megoldás tehát, ha

szigorítunk a lezáráson, a legfertőzöttebb régiókban pedig gyorsan leteszteljük a teljes lakosságot, akár hetente többször is!

A lezárásnak nem kell országszerte egyformának lennie, ahol nagy a baj, ott legyen igazán szigorú - mondja Visolajský, aki azt állítja, azokon a vidékeken, ahol tényleg súlyos a járványhelyzet, 

kötelezővé kell tenni a tesztelést! Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy újra kihangsúlyozzuk, Matovič egyik fontos tanácsadójáról van szó. Nem lennénk meglepve, ha néhány napon belül javaslatai kormányrendeletben köszönnének vissza!

A szakember úgy véli, válaszút elé kell állítani a lakosságot ott, ahol kritikus a helyzet, vagy a tesztelés vagy a karantén.

A lezárást Visolajský háromhetesre képzeli el, csak munkába, élelmiszerüzletbe vagy gyógyszertárba lehetne menni, sportolni és természetbe pedig csak egyénileg. Azt mondja, ha az embereknek tisztességgel elmagyaráznák, miért kell ez, megértenék, elfogadnák. Az iskolai oktatásról közölte, ideje elgondolkozni azon, miként lehet majd visszaszerezni az elveszett tanítási napokat. Akár szombati oktatás, vagy a tanítási szünetek megkurtítása is szóba jöhet!

Alexandra Bražinová szerint az 500-as szám önmagában semmit nem jelent, mivel az antigén-tesztek "teljesen összekeverték a kártyákat". A járványügyi szakember úgy véli, két megbízható paraméter van, a kórházban ápoltak, illetve az elhunytak száma.

Mindkettő folyamatosan emelkedik!

"Tartok tőle, a mobilitás csökkentése nélkül nem várható a járványügyi helyzet javulása" - így Bražinová, aki szerint a karácsony után nehezebb hetek következnek. Az emberek meglátogatják szeretteiket, ez pedig csak hozzájárul majd a járvány terjedéséhez.

Richard Kollár, matematikus mostanában gyakran szerepel  tévéképernyőkön is. A szakember azt mondja, európai példák alapján biztosak lehetünk benne, már akár egy hónapnyi szigorú lockdown is negyedére, sőt hatodjára csökkentheti a fertőzésszámokat. Kollár viszont úgy véli, ilyen irányba sem a kormány, sem az ország nem akarna továbbmenni.

Ugyanazzal a problémával állunk szemben, mint október elején, mondja Kollár, a tömeges teszteléssel legfeljebb időt nyertünk, most újra ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe.

Ebből kiindulva, véli Kollár, szigorúbb intézkedésekre lesz szükség. Két hónapja talán még elegendő lett volna a tesztelési kapacitás emelése, most már nem biztos, komolyabb szigornak kell jönnie!

Vladimír Krčméry, a központi válságstáb tagja, az ország egyik legismertebb járványügyi szakembere. A professzor azt mondja, focis hasonlattal élve, ha a rendes játékidőben nem tudunk győzni, hosszabbításban még igen. Napi 750-re vagy ezerre leszorítva a fertőzésszámot, kihúzhatjuk a vakcina megérkezéséig. Krčméry tulajdonképpen egyetért Visolajskýval, szigorúbb lezárások és minél szélesebb körű tömeges tesztelés.

 

Ne lepődjünk hát meg, ha hamarosan a kormányfő bejelenti, az adventi időszak vásárlási rohama idén elmarad. Érdemes megfigyelni, a DenníkN által megszólaltatott szakértők közül Ján Mikas nyilatkozott a legmegengedőbben. Ez nem véletlen, ő (kis túlzással) a kormány alkalmazásában áll, az intézkedéseket is gyakran ő jelenti be. Nyilvánvaló, a sajtónak nem nyilatkozhatott arról, komolyabb intézkedésekre van szükség, megteszi ezt majd néhány napon belül!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.