2021. július 27., 18:18
Frissítve: 2021. júl. 27. 18:37

Szigorít az alkotmánybíróság a határátlépésen: aki csak egy adag oltást kapott, annak innentől muszáj karanténba mennie

Az Alkotmánybíróság (ÚS) felfüggesztette a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) által kiadott rendelet egy részét, amely a határátlépést jelenleg szabályozta. Erről kedden született döntés az Alkotmánybíróság zártkörű ülésén - számolt be róla a TASR.

határátkelés határ átlépés
Rendőri ellenőrzés a Dunacsún és Rajka közti határátkelőn 2021. júliusánban.
Fotó: TASR/AP

A döntés lényege, hogy mostantól azok, akik csak az oltás első adagját kapták meg, 

kötelezően karanténba kell, hogy vonuljanak, legalább öt napra.

Ján Mikas országos tisztifőorvos a rendelkezések bevezetésekor még úgy határozott, azok, akik egy adag vakcinát kaptak, nem kell, hogy karanténba vonuljanak külföldről való hazatérést követően. Az AB akkor úgy döntött, ez sérti az egyenlő elbírálás elvét, így visszavonatta a lépést. Mikasék erre válaszul vezették be ezt a türelmi idős, határidős kivételt, amelyet az AB most elmarasztal.

A dolog pikantériája, hogy ezt éppen az alkotmánybíróság korábbi döntése miatt vezette be a közegészségügy, csakhogy a taláros testület most ezt is alkotmányellenesnek találta.

A döntés még nem jogerős, a következő napokban bekerül a törvénytárba, s csak ezt követően lép majd életbe. Az alkotmánybíróság döntése kapcsán a közegészségügyi hivatal sajtóosztálya mindössze annyit közölt, még nem kapták kézhez a határozatot, annak tartalmát nem ismerik eléggé ahhoz, hogy érdemben nyilatkozni tudjanak.

Bizonyára olvasóink is emlékeznek rá, hogy Mikasék, válaszul az AB döntésére, átmeneti kivételt adtak azoknak, akik július kilencedike előtt megkapták a vakcina első adagját. A tisztifőorvos eredetileg azt szerette volna, ha az egy adag oltással rendelkezők is mentesüljenek a karantén alól, ezt az Alkotmánybíróság azzal utasította el, hogy az egy adag oltással bírók ugyanúgy nem védettek, mint a nem oltottak, így az utóbbiakat hátrányos megkülönböztetés éri. Erre reagálva a közegészségügyi hivatal létrehozta az átmeneti kivételt. Ezek az emberek ugyan hivatalosan karanténba kellett, hogy menjenek, de már annak első napján kérhettek tesztelést, s negatív eredmény birtokában még aznap el is hagyhatták a vesztegzárat.

Ez a kivétel szűnt most meg! Az AB friss döntése értelmében mindenkit egy kalap alá vesznek, aki csak egy adag oltást kapott, legalább öt nap karantén vár rájuk, függetlenül attól, mikor kapták meg a vakcinát. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.