Szeptember 29-ig kell megérkeznie a külföldi levélszavazatnak
A külföldről, levélben szavazó állampolgároknak úgy kell postázniuk a válaszborítékot, hogy legkésőbb szeptember 29-én 12 óráig megérkezzen a belügyminisztériumba. Összesen 72 993-an regisztráltak a levélszavazásra.
A válaszborítékot a belügyminisztériumba kell visszaküldeni, Pozsonyba (Bratislava), a Drieňová 22 címre. „A borítékot Szlovákia területén is fel lehet adni, vagy le lehet adni a belügyminisztérium iktatójában” – közölte a tárca.
A tájékoztatás szerint a települések szeptember 29-én, pénteken délután megkapják azoknak a lakosoknak a listáját, akik levélben szavaztak, őket ki kell húzni a választói névsorból.
A tárca tájékoztatása szerint azok az állampolgárok, akik kérték a külföldi szavazás lehetőségét, de mégis Szlovákiában tartózkodnak majd a választás napján, dönthetnek úgy, hogy nem adják postára a szavazatukat, hanem a lakhelyük szerinti szavazókörbe mennek voksolni.