2021. január 12., 19:44

Sulík szerint értelmetlen az országos tesztelés, Remišová inkább a konkrétumok hiányát fájlalja

A nap folyamán befutottak az első koalíciós kommentárok Igor Matovič újabb országos ötletére. Mint azt megírtuk, a kormányfő hétfőn este jelentette be, harmadjára is nekivágunk az országos tesztelésnek. A baj csak az, ezen információn kívül alig-alig derült ki valami, a szerdai kormányülés utánra ígértek bővebb tájékoztatást. 

Fotó: TASR

Matovič ezzel nem csak az országot hagyta bizonytalanságban, tulajdonképpen saját koalíciós partnereit is. A kormány egyik miniszterelnök-helyettese, a koalíciós Za ľudí elnöke, Veronika Remišová például közölte a TASR megkeresésére, addig nem nagyon tud mit mondani az újabb országos tesztelés ötletére,

amíg nem látta a részletes, kidolgozott terveket.

A baj csak az, ezek még váratnak magukra. Úgy, hogy holnap elvileg el kellene döntenie a kormánynak, elfogadják-e vagy sem az OĽaNO javaslatait. Remišová szerint bár minden kormánytag egyetértett abban, a tesztelés eszköz lehet a vírus elleni harcban, de azért "nem egy atombomba". Csak célzottan, hatékonyan van értelme alkalmazni - mondta Remišová. Pártja egyébként a leginkább fertőzött járásokban támogatja csak a tömeges tesztelést, bár előfordulhat, 

a miniszterelnök is ezt akarja csupán. Tegnap este ugyanis ez sem volt teljesen egyértelmű.

A politikus, a Szlovák Orvosi Kamarához hasonlóan, inkább az oltással kapcsolatos tájékoztató kampányokat támogatná, szerinte hiba lenne megfeledkezni ezek fontosságáról. 

Sulík már keményebb

Az SaS elnöke egyenesen feleslegesnek tartja az újabb országos tesztelést, amely szerinte nem szól másról, mint az emberi és anyagi erőforrások pazarlásáról. Sulík elárulta, a hétfői kormányülésen tulajdonképpen semmi konkrétumban nem egyeztek meg, ő is csak akkor támogatná Matovičék elképzelését, ha az csak a legfertőzöttebb járásokat érintené. Értsd: tömeges tesztelés IGEN, országos tesztelés NEM!

Sulík kiemelte, ugyanazt mondják csupán, mint november elején, amikor a párt nyilvánosságra hozta saját COVID-szemaforra vonatkozó tervezetét. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások