Robert Fico szerint vissza kell térni a "nagymorva" örökséghez
A kulturális minisztériumnak vissza kell térnie a szlovák nemzeti örökség és hagyományok szellemiségének erősítéséhez – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő egyetértésben Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszterrel a tárcánál tett hétfői látogatása során.
Fico az ország szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a kulturális minisztériumot, és arra kérte a minisztert, hogy kiemelt figyelmet szenteljenek a szlovák történelem legfontosabb mérföldköveinek, eseményeinek és személyiségeinek.
– mondta Fico.
Šimkovičovától azt várja, hogy
teljesen más legyen a tárca szellemisége, mint az elmúlt három és fél évben, és visszatérjen a szlovák nemzeti szellemiséghez.
Úgy véli, a miniszter által felállított csapat reményt nyújt arra, hogy ez sikerülni fog.
– jelentette ki a kormányfő.
Hozzátette, egyes kulturális kérdésekben komoly vita várható – ilyen például a közszolgálati RTVS küldetése.
Šimkovičová megerősítette,
egyetértenek a minisztérium működésével és szellemiségével kapcsolatban, és ő is a nemzeti kulturális örökségre és hagyományokra való összpontosítást tartja a legfontosabbnak, tiszteletben tartva más népek kultúráját.
– szögezte le a miniszter. Bízik benne, hogy tárcája hozzájárul a társadalom megosztottságának mérsékléséhez is, egy olyan alapvető konszenzus elérését tartja fontosnak, amely tiszteletben tartja a vélemények különbözőségét.
Robert Fico hétfőn felkeresi a védelmi és a pénzügyi tárcát is.