Részt vettek a járvány elleni küzdelemben? Hónap végéig kérhetik a jutalmat
Azok az egészségügyi szolgáltatók, amelyeknek a munkatársai a frontvonalban dolgoztak a koronavírus-járvány elleni küzdelem során, május 31-ig nyújthatják be az ezért járó jutalomra vonatkozó kérelmüket.

Fotó:
TASR
A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) honlapján olvasható tájékoztatás szerint az anyagi juttatás igényléséhez egy elektronikus űrlap kitöltésére van szükség. A kamara tájékoztatása szerint erről az egészségügyi minisztériummal folytatott múlt heti egyeztetés során állapodtak meg.
A díjazással kapcsolatos elszámoláshoz elegendő a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) elektronikus űrlapjának kitöltése és beküldése"
- közölte az orvosi kamara.
A kamara tájékoztatása szerint azoknak a szolgáltatóknak az ügyében, amelyek nem nyújtják be az elektronikus űrlapot, az egészségügyi minisztérium intézkedik.
Címkék