2020. március 21., 17:59
Frissítve: 2020. már. 22. 09:36

RENDKÍVÜLI: Matovič bejelentette, 41 új fertőzöttet találtak

Igor Matovič, éppen a mai napon kinevezett kormányfő jelenleg is zajló sajtótájékoztatója elején jelentette be, csak a mai nap folyamán 41 új fertőzöttet találtak Szlovákiában.

Fotó: TASR

A miniszterelnök szerint ez a korábban nem tapasztalt emelkedés egyszerűen annak tudható be, hogy a mai napon harmadával több (a tegnapi 350-hez képest közel 450) tesztet végeztek a mai nap folyamán. Matovič szerint minél többet tesztelünk, annál nyilvánvalóbb lesz a vírus terjedése.

A mai nappal tehát hivatalosan 178-ra nőtt a szlovákiai fertőzöttek száma!

Vasárnap első dolga lesz, hogy meglátogassa az állami raktárakat, mert látni akarja, milyen készletekkel rendelkezik az ország, jelentette ki a kormányfő, majd hozzátette, elképzelhető, hogy holnap újabb korlátozásokat vezetnek be a járvány megfékezésére.

A frissen kinevezett egészségügyi miniszter, Marek Krajčí elmondta, nincs értelme túlzásba vinni a teszteléseket, ugyanis, ha az ország lehetőségeihez képest túl sokat elvégzünk, könnyen lehet, hogy tesztek nélkül maradunk. Jelenleg háromezer tesztkészlet áll rendelkezésre, még ugyanennyit várnak, az eddig elvégzett tesztek száma is hasonló nagyságrendet mutat, 3069 negatív teszteredményről számolt be a tárcavezető.

Időközben kiderült, a Csallóköz több településén, Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és Csallóközkürtön is igazolták a fertőzést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.