2022. január 23., 17:01

Remišová: Meg kell tanulni együtt élni a vírussal, véget kell vetni az értelmetlen lezárásoknak

A Za ľudí támogatja a karanténidőszak lerövidítését, amely egyfajta válságintézkedés lehet az omikron berobbanása miatt.

Veronika Remišová
Fotó: TASR

A TA3 vasárnapi politikai vitaműsor vendége a Za ľudí elnöke, Veronika Remišová volt. Mint elmondta, a párt támogatja a kötelező oltás bevezetését is,

azonban szeretné megvárni a szakértők véleményét ezzel kapcsolatosan.

A nem oltottak szankcióit azonban nem támogatják, például kritizálják azt a tervezett intézkedést, hogy az oltatlanoknak kellene fizetni az egészségügyi ellátást.

A párt elnöke szerint

véget kell vetni az értelmetlen lezárásoknak, és meg kell tanulni együtt élni a vírussal.

Veronika Remišová kommentálta az amerikaiakkal kötött védelmi szerződést is.

A miniszterelnök-helyettes szerint Szlovákiának meg kell erősítenie a védelmét. A Za ľudí elnöke a védelmi miniszterrel, Jaroslav Naď-gyal (OĽaNO) és a külügyminiszterrel, Ivan Korčokkal (SaS) is tárgyalt. Elmondása szerint

a jelenlegi kormány szigorította ennek a szerződésnek az egyes pontjait az előző kormányhoz képest.

Remišová meggyőződése, ha Robert Fico (Smer) vagy Peter Pellegrini (Hlas) döntene, akkor szintén támogatnák az USA-val kötött védelmi megállapodást.

Csak az igazán elkeseredettek szerveznek tiltakozást valami ellen, amit korábban még támogattak

- mondta Remišová utalva Ficóra, aki a szerződés ellen tüntetést szervez.

A Za ľudí elnöke rámutatott arra, hogy több ország is aláírt védelmi megállapodást az USA-val, mint például Magyarország. Remišová elmondta,

semmiféle cirkuszt és hisztériát nem váltott ki ez a szerződés a szomszédos országban, ezért indokolatlan a pánikkeltés Szlovákiában.

Remišová szintén elítélte Robert Ficót azért, mert Zuzana Čaputovát támadta. Továbbá azt is hozzátette, hogy az ukrajnai helyzet miatt sürgetőbb a védelmi szerződés megkötése. Remišová szerint az ország érdeke, hogy egy független ország legyen Szlovákia és Oroszország között.

Ukrajnát meg kell védeni

- mondta Remišová.

A műsorban szóba került az önkormányzati választások témája is. Remišová elmondta, hogy

a párt néhány nagyvárosban indít polgármesterjelöltet, illetve két megyében indít jelöltet a megyeelnöki pozícióra.

Remišová szerint nem a jelöltek mennyisége számít, hanem a szakmaiság és a felkészültség.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.