2021. március 1., 13:46

Remény helyett konfliktusok –így minősíti a pozsonyi városvezetés a kormány munkáját

A krízishelyzetben a kormánynak reményt és bizakodást kellene adnia, nem pedig káoszt sugallnia – véli a pozsonyi városvezetés.

Matúš Vallo, a főváros polgármestere a Pozsonyi kerület egy sajtótájékoztatóján. Mögötte balra Juraj Droba, a kerület elnöke.
Fotó: TASR

Pozsony város önkormányzata szerint a rossz kommunikáció elnyomja a kormány pozitív törekvéseit, például azt, ahogy az igazságszolgáltatást sikerült megtisztítaniuk.

Katarína Rajčanová a városvezetés szóvivője elmondta,

a kormány egy éve olyan helyzetbe került, amely mindenki számára új volt. Ezzel azonban nem magyarázható a járványkezelés kudarca.

A szóvivő ugyanakkor megemlíti az önkormányzatok szerepét, akik a tömeges tesztelést sikeresen lebonyolították.

Rajčanová kiemeli, hogy a kormánynak lehetősége lett volna az önkormányzatokkal együttműködni és segítő kezet nyújtani, de ehelyett mindent rájuk hárított, ráadásul néhány kormánytag által a polgármesterek személyét is támadás érte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.