2022. július 19., 12:19

Rekonstruálják a Kormányhivatalban Fico és Bödör találkozóját, amelynek célja Kiska lejáratása volt

Reggel óta nagy a sürgés-forgás a Kormányhivatal környékén. Reggel 9 órától zajlik ugyanis a 2017 őszén történt titkos találkozók rekonstruálása, amelyeket állítólag Robert Kaliňák, a Smer akkori belügyminisztere kezdeményezett.

Szlovák Kormányhivatal
Fotó: Kormányhivatal, Facebook

Ezeken állítólag részt vett Robert Fico akkori miniszterelnök, a Pénzügyi Igazgatóság vezetője, František Imrecze, Tibor Gašpar akkori rendőrfőkapitány és Norbert Bödör nyitrai oligarcha is.

 A találkozók célja, Andrej Kiska akkori államfő lejáratása volt.

A megbeszéléseken állítólag a rendőrséggel ma már együttműködő vádlott, Ľudovít Makó is jelen volt, aki akkoriban a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalát vezette.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) áprilisban az Alkony akció keretében bűnszövetkezet létrehozása, működtetése és támogatása, hivatali jogkörrel való visszaélés, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének folytatólagos elkövetése miatt indított büntetőeljárást Robert Kaliňák volt belügyminiszter és Robert Fico, a Smer-SD elnöke ellen. Az ügyben szintén gyanúsítottként szerepel Norbert Bödör nyitrai vállalkozó és Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitány.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.