2020. március 8., 18:09

Pozsony megyében bezárják a legtöbb középiskolát, a Duna utcait is. Felfüggesztik a tanítást a két legnagyobb egyetemen

Az intézkedés a megyei fenntartású intézményeket érinti.

Dunai utcai iskola

Erről Juraj Droba (SaS) megyefőnök beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján, miután a megyei válságstáb megvitatta a teendőket. 

Három pozsonyi uszodát is bezárnak. Egyedül az éberhardi alapiskolában lesz továbbra is tanítás a héten. A megyében tilos a kórházlátogatás, elmaradnak a kulturális rendezvények és a színházi előadások. A megye nem javasolja egyéb tömegrendezvények megtartását sem.

Minimálisra csökkentik az ügyfélfogadást, előnyben részesítik a telefonos és az elektronikus kapcsolatfelvételt. Fertőtlenítik a tömegközlekedési eszközöket.

Bezárják az összes megyei fenntartású középiskolát, beleértve a Duna utcai magyar tannyelvű intézményt is.

Droba elmondta, az utóbbi napokban több oktatási intézmény vezetője is jelezte, hogy néhány diákjuk olyan személyekkel került közvetlen kapcsolatba, akik koronavírussal fertőzöttek. Az érintett intézmények listája itt érhető el.

Az intézkedés azonnal hatályba lép, és előzetesen egy hétig tart. Az esetleges meghosszabbításról a járványhelyzet függvényében döntenek. Az előzetes tájékoztatás szerint az alapiskolákban továbbra is folytatódik a tanítás, ezek önkormányzati fenntartású intézmények.

A pozsony-óvárosi önkormányzat már döntött a Mély úti (Hlboká) alapiskola bezárásáról.

A tanítást március 9-től 21-ig felfüggesztik a két legnagyobb hazai felsőfokó intézményben, a Comenius Egyetemen és a Szlovák Műszaki Egyetemen is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.