Magyar Szövetség: Igazságosabb támogatást az önkormányzatoknak! – VIDEÓKKAL
A szlovák pénzügyminisztériumban tárgyaltak szerda délelőtt a szlovákiai magyar önkormányzatok és a Pro Civis képviselői, amely után tájékoztatták a sajtó képviselőit.

Ahogy arról korábban írtunk, Szlovákiában kis híján háromezer település, falu és város van, amelyek közül 1700 alacsonyabban és 1300 pedig magasabban fekszik a művileg meghatározott 300 méteres tengerszint felett, azaz a települések mintegy 44 százalékának a többlettámogatásával aránytalanná válik a települési önkormányzatok finanszírozása.
Nemcsak egyetlen furcsaságról van szó, hiszen a tengerszint feletti magasság csak az egyik kritérium, ami különböző kategóriába sorolja a településeket. A másik megosztó kritérium a települések nagysága szerinti finanszírozási elv.
Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke, Csallóközcsütörtök polgármestere a találkozó után elmondta, szerda délelőtt nem politikai, hanem szakmai egyeztetésre került sor a pénzügyminisztériumban, ahol a küldöttségük képviselői, polgármesterek és a Pro Civis szakértői vázolták a jelenlegi helyzetet, amelyben az alacsonyabb tengerszint feletti magasságban fekvő szlovákiai települések jelentősen rosszabbul járnak. Azt a választ kapták a minisztérium részéről, hogy az idő rövidsége miatt januárig már nem tudnak változtatni a rendszeren.
Őry viszont hangsúlyozta, ennek ellenére nem adják fel a harcukat, már jövő héten politikai szinten folytatják a tárgyalásokat.
Keszegh Béla, Komárom független polgármestere is kiemelte, a jelenlegi rendszer már több mint két évtizede fennáll, s ennek fényében a déli, de a keleti országrészben fekvő települések és azok lakosai is jelentősen kevesebb forráshoz jutnak a magasabban található városokhoz, falvakhoz képest. Kiemelte a tárgyalás fontosságát a siker érdekében, s mint független városvezető a Pro Civis szakmai felkészültségét is az ügyben. Hangsúlyozta, ő nem politikai szinten, hanem szakmai megközelítésben kezeli a kérdést.
A komáromi polgármester a támogatási rendszerből adódó különbségek szemléltetéseként elmondta, múlt évben önkormányzatunk 800 ezer euróval jutott kevesebb forráshoz, idén ez már 1 millió euró lehet, a jövő évtől pedig akár 1,4 millió euróra is emelkedhet, amivel szegényebb a település, miközben a rájuk háruló terhek a konszolidációs intézkedések következtében is jelentősen emelkednek.
