2021. december 9., 18:17

Péntektől tilos tömegrendezvényt tartani

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) csütörtökön a kormány hivatalos közlönyében újabb járványügyi intézkedéseket szabályozó rendeleteteket tett közzé.

karácsony szentmise
Fotó: TASR

Péntektől (december 10.) tilosak például a tömegrendezvények. Kivételt képeznek a munkavégzéssel összefüggő rendezvények. Ezeken legfeljebb tíz személy vehet részt, kizárólag oltottak és gyógyultak. A szervezőnek be kell jelentenie, hogy tömegrendezvényt szervez.

A templomokban legfeljebb 30 fő, illetve 25 négyzetméterenként egy fő tartózkodhat. Házasságkötés és keresztelő legfeljebb hat fővel tartható.

Ebbe a létszámba nem tartoznak bele a szervezői oldalról résztvevő személyek.

A szigorítások alól kivételt képeznek a kapacitáskorlátozás nélküli temetések, de a higiéniai intézkedéseket ebben az esetben is be kell tartani. Az esküvőn, keresztelőn, temetésen, istentiszteleten használt tárgyakat fertőtleníteni kell. Egy edényből több személynek tilos innia, áldozáskor minden érintkezésnél fertőtleníti kell a kezet.

A választások és hivatásos sportversenyek azonban megengedettek, ez utóbbi csak nézők részvétele nélkül. A játékosok és a szervező csapat tagjainak tesztelése pedig kötelező.

Az üzletek és a szolgáltató egységek megnyitásával összefüggésben pedig arra kéri a Közegészségügyi Hivatal a lakosokat, hogy fontolják meg a felkeresésüket.

Egyben felkérte az üzemeltetőket is, hogy felelősségteljesen álljanak hozzá az óvintézkedésekhez, és tartsák be azokat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.