2020. október 24., 19:01

Orvosok, nővérek, gyertek haza! Ezt kéri az egészségügyi tárca

A külföldön dolgozó egészségügyisek, orvosok, nővérek és kisegítő személyzet hazacsalogatásába kezdett az egészségügyi tárca. Bizonyára nem véletlenül éppen a készülő országos tesztelés előtt tette közzé a felhívást honlapján. Sok szakemberre lesz szükség.

orvos_alkohol
Fotó: noviny.sk

A minisztérium azzal próbálja ideiglenes hazatérésre bírni a más országokban dolgozókat, hogy segítsenek az itthoni krízisállapot kezelésében, amit a járványhelyzet idézett elő.

Érhető ez az igyekezet abból a szempontból is, hogy sorra dőlnek ki a nagyobb kórházakban a nővérek és az orvosok, egyre többen fertőződnek meg koronavírussal, így lassacskán már nem lesz, aki elássa a rossz állapotban kórházban fekvő fertőzötteket, hogy a többi „sima” páciensről már ne is beszéljünk.

Szlovákia jelenlegi kormánya katasztrofális állapotú, kiéheztetett egészségügyet örökölt elődjétől, az előző, meg az előzőtől, de mondhatnánk úgy is, a rendszerváltozás óta nem sikerült kórházainkat, az egészségügyi ellátórendszert olyan szintre hozni, hogy egy ilyen nagyobb attak esetén meg tudjanak birkózni a helyzettel.

A legnagyobb teherbírású (ágyszámú) állami kórházaknak az isten pénze sem elég, már nem is számoljuk, hányszor engedték el tartozásaikat és adtak nekik mentő pénzcsomagokat.

Miközben a csalódott és maguknak szebb jövőt álmodó orvosok és nővérek nagy tömegben keresték és keresik a boldogulást a határokon túl.

Olyan időket élünk, amilyenben a szlovák egészségügy még nem volt. Elsőrendű célunk megóvni Szlovákia polgárainak életét. Kérem ezért a külföldön lévő szlovák egészségügyi dolgozókat, hogy jöjjenek vissza hazájukba, segítsenek gondoskodni a COVID-19-ben szenvedő betegekről. Az Önök segítsége most rendkívül szükséges, üzente a más országokban dolgozó orvosoknak és nővéreknek Marek Krajčí miniszter.

Elsősorban aneszteziológusokra, intenzív osztályon dolgozó orvosokra és nővérekre van szükség. A hazahívó felhívásban benne van az is, hogy a külföldön, az unióban szerzett szakképesítést gyorsított eljárásban fogadják el itthon.

Hogy hány orvos, nővér vagy éppen ápoló lelkiismerete fog megszólalni a segélykérésre, nem tudni. Mint ahogy azt sem, milyen bérezési feltételek közé érkeznének.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.