Orvoslás parancsszóra
Amilyen hideg volt a november, olyan forró lehet a december. De míg november meteorológiai szempontból volt szokatlanul hideg, a december egészségügyi szempontból lehet a kelleténél forróbb. Ha vasárnap váratlanul összeül a kormány, az nem sok jót jelent.

Szlovákiában az egészségügyi rendszer – most, hogy így fél hónappal vagyunk az orvosok felmondása előtt – kritikus helyzetbe került, miután több mint 3300 kórházi orvos adta be felmondását tiltakozásként az ágazatban tapasztalható problémák miatt. A felmondások december végén lépnek hatályba, ami jelentősen veszélyeztetheti az egészségügyi ellátást. Az orvosok követelései elsősorban a 2022-ben aláírt memorandum teljesítésére irányulnak, amely a többi között béremelést és a kórházak részvénytársasággá alakításának tilalmát tartalmazza.
A háború gondolatához már hozzászoktunk, a belpolitika vize ugyan nem tükörsima, de nem is vet haragos szellemhullámokat. Ebbe az aranyló, húslevesillatú délelőttbe hasított bele egy vasárnapi, rendkívüli kormányülés. A kabinet elfogadta a polgári védelemről szóló törvény módosítását. Árvíz nincs most éppen, gázálarcokat sem kell osztani.
Az ember általában ilyesmit, meg járási székhelyeken elhelyezett vezetési pontokat köt a polgári védelemhez, hát ilyen miatt aztán végképp nem kéne a vasárnapi családi ebédről lecsúszni egy nem pozsonyi miniszternek. Nem is erről van szó.
A kormány hangsúlyozta: a javaslat célja az egészséghez való alkotmányos jog védelme, valamint az egészségügyi rendszer működésének biztosítása. A módosítás több törvényt is érint, így a polgári védelemről, a gazdasági mozgósításról szóló jogszabályt és a büntető törvénykönyv vonatkozó részeit is módosítani fogják. „Ennek célja az egészségügyi dolgozók munkaképtelensége megállapításának maximális objektivizációja”– áll a kormány nyilatkozatában.
A tiltakozását vezető Orvosszakszervezet (LOZ) törekszik a megegyezésre a kormánnyal. Peter Visolajský, a szakszervezet elnöke szerint az orvosok akkor hajlandók visszavonni a felmondásukat, ha a kormány teljesíti követeléseiket, különös tekintettel a béremelésre és az állami kórházak jövőbeni átalakításának megakadályozására.
Kamil Šaško egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a memorandum pontjainak 90%-a már teljesült, vagy folyamatban van a megvalósításuk. A szakszervezet azonban ezt vitatja, mondván, a valóság és az állítások között jelentős eltérések vannak. Az egyeztetések folytatódnak, a következő tárgyalásra éppen lapzártánk napján került sor.
Az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) felszólította a kormányt és az orvosokat, hogy haladéktalanul találjanak megoldást a konfliktusra. A KDH szerint elfogadhatatlan, hogy a lakosság egészségügyi ellátása ilyen mértékben veszélybe kerüljön, egyúttal felajánlotta, hogy képviselői támogatják a problémák rendezését elősegítő jogszabályi változtatásokat.
A helyzet rendezetlensége miatt több forgatókönyv is felmerült. Az egészségügyi miniszter korábban, még a rendkívüli kormányülés előtt azt nyilatkozta, hogy létezik egy terv arra, hogyan biztosítsák az ellátást januártól, ha az orvosok nem vonják vissza felmondásaikat. A harangszóval érkező vasárnap azonban lerántotta a leplet a tervezett megoldásról.
A LOZ vezetője optimista a megállapodás lehetőségét illetően, de az idő szorít. Minden nappal nagyobb a kockázata annak, hogy januártól komoly zavarok lépnek fel az egészségügyi ellátásban.
A felmondási hullám és a jogszabályi változtatások kérdőjeleket vetnek fel az egészségügyi dolgozók jogai és az állampolgárok ellátáshoz való joga közti mezsgyén egyensúlyozva. Az egyeztetések sikeressége kulcsfontosságú a konfliktus megoldása és a betegek biztonsága érdekében. Senki sem szeretne a kórház küszöbén meghalni, mert nincs, aki ellássa.
Az elmúlt hetekben, Rudolf Huliaknak és két társának a Szlovák Nemzeti Párt parlamenti frakciójából való zajos távozása után szemtanúi lehettünk, hogy egyfős többséggel nem egyszerű a kormányzás. Előfordult, hogy még a parlamenti ülést sem sikerült megnyitni. Ehhez képest december 3-án sikerült megtalálni a kellő számú kezet az év törvényének elfogadásához.
Peter Pellegrinitől a Mikulás aláírt költségvetést hozott. „A kormány által ismertetett konszolidációs intézkedések lehetővé teszik a 2025-ös célok elérését” – nyilatkozta a pénzügyminisztérium a költségvetés elfogadását követően.
Azt már láthattuk, milyen formában szeretne rajtunk takarékoskodni az állam. Ebben a helyzetben nagyon rossz üzenete van annak, hogy a költségvetés aláírásának napján a belügyminisztérium egyik cége két Mercedest vásárolt. Egy Mercedes-Benz GLS 580-ast 146 ezer euróért, és egy Mercedes-Benz S 580-ast, potom 182 ezerért. Vannak az országban olyan kistelepülések, amelyeknek ez az éves költségvetése. Az állam milliárdokkal dobálózik, nyilván ebben a viszonyrendszerben nem két felső kategóriás autó százezres nagyságrendű beszerzése fogja megreccsenteni az államkassza ersztékeit. Ezzel együtt is azonban ez egy nagyon bunkó és érzéketlen húzás, amellyel a kormány azt prezentálja, milyen módon képzeli el a közös teherviselést.
A sporttörvény módosítása azonban már nem ment ilyen zökkenőmentesen. Itt a házelnöki poszt miatt fasírtban levő Hlas és SNS különcsatáját láthattuk, melyet szemlélve a Smer már csak egy kávét kér. A módosítás elfogadását ugyanis a korábbi híradósból lett politikus, Samuel Migaľ elszabotálta. A sportminisztérium szerint a sporttörvények módosításainak elutasítása veszélyezteti a sporttevékenységek finanszírozását. Dušan Keketi sportminiszter csalódottságát fejezte ki a parlamenti szavazások sikertelensége miatt. Keketi kompromisszumot kötött Samuel Migaľ képviselővel, ám új feltételek, például a Művészeti Alap támogatására vonatkozó javaslatok, akadályozták a megegyezést.
A Szlovák Olimpiai Bizottság teljes mértékben támogatja a törvényjavaslatokat, elutasítva Migaľ módosításait, mivel azokat szakszerűtlennek és károsnak tartja a sport fejlődésére. Felhívta a parlamenti képviselőket, hogy az eredeti formában hagyják jóvá a javaslatokat. Ennek értelmében Danko 60 milliót költene sportpályák építésére. Gondolom, ezt is a konszolidáció jegyében. De talán az izgága Migaľ is megbékél, ha a házelnök személyében a Hlas számára kedves megoldás születik, és/vagy a fapálcán lovagló szervezete megkapja a támogatást...
Azt követően, hogy Magyarországon a területvédelmi tartalékosi rendszer felépítését sikeresen kezdték meg, Szlovákia is észbe kapott, és az évek óta döglődő önkéntes katonai szolgálatot valami (talán) működőre cserélné. Robert Kaliňák védelmi miniszter a múlt héten felvetette az aktív katonai tartalékosok rendszerének reformját. Ez a 18 és 55 év közötti lakosságra fókuszál, bár különleges esetekben 60 éves korig is nyitott, de azért reméljük, ennyire nem rossz a helyzet.
Az érdeklődők évente egybefüggő két hetet, három hétvégét és tíz nap készenlétet szánnának a képzésre, amelyért 3000 eurós juttatást kapnának.
A rendszer vonzóbbá tétele érdekében a miniszter egy nemzeti brigád létrehozását is tervezi, amely alternatívát kínálna a katonai szolgálatra. A projekt megvalósítása a tervek szerint 2025-ben kezdődhet. A reform részeként felmerült egy új katonai rendőri egység létrehozása is, amely enyhíthetné a rendőrségi személyzeti problémákat, és szorosabb együttműködést biztosítana az állami fegyveres szervek között. Akinek tehát hiányzik, hogy őt már nem vitték el katonának, az jövőre mindenképp figyelje a minisztérium honlapját!
Megjelent a MAGYAR7 50. számában.