Omikron: Már az orvostanhallgatók is csatasorba állnak a kórházakban
Február 1-jétől a járvány negyedik hullámának leküzdése érdekében a tárca az ötödéves orvostanhallgatókat és a harmadéves ápolóhallgatókat is behívja segíteni a kórházakba. A minisztérium becslései szerint több mint 3500 diákot tudnak így bekapcsolni a munkába, 10 eurós óradíjért.

Az orvosi karok is reagáltak a minisztérium felhívására, és beküldik a hallgatóikat a kórházi kisegítésre.
Abban fognak majd segíteni, amit a tanulmányaik során már elsajátítottak” – mondta Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.
Az eperjesi egyetemen az ápolóhallgatók számára kötelező is a harmadik évfolyamban a klinikai gyakorlat. Egyéb körülmények között azonban ingyen dolgoznának, most viszont pénzt kapnak érte.
– mondta Eliášová.
„A harmadéveseknek klinikai gyakorlaton kell részt venniük ahhoz, hogy befejezhessék a tanulmányaikat. Ezért azt javasoltuk nekik, hogy regisztráljanak a minisztérium honlapján” – mondta Štefánia Andraščíková, az eperjesi egyetem egészségügyi karának dékánja. Ugyanígy a kassai orvosi egyetem is támogatja a felhívást.
Az orvosi szakszervezetek vezetője szerint a kórházainkból több mint 3000 orvos és 10 ezernél is több ápoló hiányzik.
Tapasztalt intenzív szakellátást nyújtó egészségügyi személyzetre, infektológusokra, belgyógyászokra, gyermekorvosokra lenne szükség. A mi kórházunkban például vannak még szabad lélegeztetőgépek, de nincs, aki kezelje azokat. Az orvosainknak 30 nap kimerítetlen szabadságuk van” – fűzte hozzá Peter Visolajský.
Kórházainkban aluldimenzionált a helyzet, bizonyítja ezt a legnagyobb pozsonyi kórház is, amely orvostanhallgatói segítséget kér. „Ideális esetben körülbelül 100 ilyen személy segítségére lenne szükségünk” – olvasható az Egyetemi Kórház állásfoglalásában.