Oktatásügy: maradnak a kompenzációs juttatások
Az oktatásügyi tárca meg kívánja tartani a pedagógusok számára nyújtott kompenzációs juttatásokat, egyidejűleg pedig folytatni szeretné a bérek további emelését.
Ezt az év végi interjúban Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter jelentette ki a TASR-nek, hozzátéve, hogy az OECD globális oktatási fórumának szakértői is helyesléssel értékelték ezt a lépést.
A miniszter rámutatott, hogy Szlovákiában léteznek olyan régiók, ahol ugyanaz a nominális bér nem biztosít azonos életszínvonalat.
– magyarázta. Szerinte a kompenzációs juttatások különösen olyan területeken segítenek, mint Pozsony, Nagyszombat és Kassa, ahol a költségek sokkal magasabbak, így ugyanannyi fizetés kevesebbet ér.
Drucker emlékeztetett, hogy 2026. januárjától a teljes oktatási szektor összes dolgozójának további 7 százalékkal nő a bére. Ugyanez a százalékos emelés már 2025 szeptemberében is érvénybe lépett, még a közpénzügyi konszolidáció időszaka ellenére is. A miniszter szerint ezzel a kormány és az oktatási tárca jelezte, hogy fontosnak tartja a közoktatást.
– tette hozzá a miniszter.
A tárca a miniszter szerint a következő évben elő kívánja terjeszteni a közoktatásban bevezetendő bérezési automatizmus (platový automat) koncepcióját. Ennek részeként szerepelni fog a kompenzációs juttatás szabályozása is – hogy mik lesznek annak alkalmazási feltételei és mire lesz kötve.
– foglalta össze Drucker.