2020. március 24., 15:36
Frissítve: 2020. már. 24. 16:44

Ő lehet az első szlovák parlamenti képviselő, aki megfertőződött. Pártja cáfolta a megbetegedést

Az SaS parlamenti frakciójának tagja, Alojz Baránik koronavírussal fertőzött lehet - jelentette be a mai parlamenti ülésen Ľubomír Vážny, a Smer képviselője. Az SaS közelményben azt írja, nem a képviselő, hanem annak egyik családtagja betegedhetett meg.

szlovák parlament
Fotó: TASR

Ezért Boris Kollár, a parlament elnöke azonnal összehívott egy parlamenti bizottságot annak eldöntésére, hogy folytatódjon-e a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának ülése.

Kollár később közölte, egyelőre nem bizonyított, hogy Alojz Baránik koronavírus-fertőzött lenne, és még nem is jelentkeztek nála a COVID-19 nevű betegség tünetei. 

Baránik, aki végzettségét tekintve jogász, 1954-es születésű, és 2016 óta tagja a szlovák parlamentnek.

Az SaS közölte, Baránik egyik családtagjánál jelentkeztek a koronavírus tünetei. "Baránik elővigyázatosságból ezért otthon maradt karanténban, nem vett részt a parlament keddi ülésén. A képviselő kérte, hogy végezzenek el rajta tesztet a következő napokban" - írta az SaS közleményében.
Miután kiderült, hogy Baránik családtagjáról van szó, a képviselők folytatták az ülést.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.