2021. január 5., 17:36
Frissítve: 2021. jan. 5. 19:30

Nyitrán tömeges tesztelés várható, munkába csak negatív teszttel vezet az út!

Jövő hét hétfőtől kezdődően, három héten keresztül csak negatív, hét napnál nem régebbi koronavírus-teszttel mehetnek majd munkába az emberek a Nyitrai járásban.

Igor Matovič
Fotó: TASR

Ezt Igor Matovič kormányfő jelentette ki kedden kora este nyitrai sajtótájékoztatóján.

A Nyitrai járásra vonatkozó intézkedéseket a kormány szerdai, online ülésén hozza meg.

A miniszterelnök szerint a Nyitrai járásban katasztrofális a helyzet, és jelenleg rosszabb, mint tavaly ősszel Árván volt.

„Ez még veszélyesebb, mint az árvai volt, mert ott stabilizálódott a helyzet.

A Nyitrai járásban azonban a pozitív tesztek száma drámaian növekszik

 - hangsúlyozta Matovič.

Elmondása szerint szóba jött a teljes lezárás lehetősége, egyszerűen nem engedték volna munkába az embereket.

„Azt mondtuk volna például a Jaguar Land Rover-nek, hogy 4500 ember nem jön holnap dolgozni, és holnaptól nem fognak exportálni autókat Szlovákiából. És itt több ilyen cég létezik, és fennállt a veszélye, hogy emberek tízezrei nem tudnak elmenni dolgozni. Tehát egy

jobb megoldás a tömeges tesztelés, és igen, nem egészen önkéntes alapon

 - mondta Matovič.

Marek Hattas, Nyitra polgármestere szerint az egész régiót tesztelni kell.

„Ez nemcsak Nyitra 77 000 lakosú városát, hanem az egész 166 000 lakosú járást érinti. Nem lesz könnyű, de meg tudjuk csinálni. Kiváló polgármestereink vannak, és ha az emberek segítenek, akkor a rendkívül rövid felkészülési idő ellenére is elvégezhetjük a tesztelést.

Ez az egyetlen értelmes megoldás, ebben a helyzetben.

100 000 minőségi tesztünk van, és többet is kaphatunk; van elegendő védőfelszerelésünk is. Nyitrán pénteken, szombaton, vasárnap, a járás többi településén pedig szombaton és vasárnap lesz tesztelés” - mondta Hattas.

A Nyitrai Egyetemi Kórház igazgatója, Milan Dubaj szintén a tesztelés fontosságára szólított fel, szerinte ebben az egészségügyi intézményben már rendkívül rossz állapotok uralkodnak.

„A Covid-betegek száma továbbra is 200 körül van, körülbelül húsz embert lélegeztetőgépen kell tartani, naponta tíznél több halálesetet jegyzünk. Napról napra újabb kollégák esnek ki, továbbra is 200 körüli azok száma, akik még nem tudják felvenni a munkát.

Már nem tudom, milyen szóval kellene kifejeznem az emberek szinte elviselhetetlenül hatalmas fizikai és szellemi kimerültségét.

Az elmúlt napokban egy urológus kollégánk halt meg, majd egy munkatársunk a sürgősségi osztályról, és

sajnos ma egy belgyógyász kollégánk is elhunyt.

Ezt már én és a kórház személyzete is nagyon nehezen viseljük el” - mondta Dubaj.

A nyitrai kórház orvosa, az orvosi szakszervezet elnöke,

Peter Visolajský arra szólította fel az embereket, hogy a lehető legszigorúbban tartsák be az összes elrendelt intézkedést, és vegyenek részt a tesztelésen.

„Ezek az intézkedések működnek, és életet mentenek. A találkozások mértékét a lehető legkisebbre kell csökkenteni, hogy a kórházakban a lehető legkevesebb betegünk legyen.

Szeretném megkérni a magánklinikákon dolgozó kollégákat, hogy segítsenek nekünk.

A harmadik kéréssel minden egészségügyi szakemberhez fordulok: jöjjenek, és segítsenek a tesztelésben” - mondta Visolajský.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.