Novembereink
A közösségi médiában hétfőn az egyik hangsúlyos szólam a munkanapot kárhoztatta. Nálunk, a faluban is kedden vitték el a „szelektívet”, mert amikor a községházán a hulladékelhordási szétírást készítették, november 17-e még munkaszüneti nap volt. Megemlékezések országszerte voltak, a Magyar Szövetség pedig egy ikonikus helyszínen, a vágsellyei Centrál szállóban emlékezett, ahol 1989-ben szlovmagy vonalon minden elkezdődött.
A fővárost egyértelműen az ellenzék uralta. A KDH, az SaS, a Progresívne Slovensko és a parlamenten kívüli Demokrati Pozsony központjában tartott rendezvényén, melyen néhány tízezer ember vett részt, a történelmi kulisszák között inkább az aktuálpolitikáé volt a főszerep.
Michal Šimečka, a PS megválasztott, és az ellenzék önjelölt vezetőjeként arról beszélt, készen áll megnyerni a választásokat és legyőzni Robert Fico kormányát. Branislav Gröhling, az SaS elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az országnak új bársonyos forradalomra van szüksége: a tisztesség, a szakértelem és becsületes gazdálkodás forradalmára.
Jaroslav Naď, a parlamenten kívüli Demokrati elnöke azt üzente a koalíciónak, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni. Úgy vélte, a kormányfő pontosan úgy rombolja az igazságosságot Szlovákiában, mint a kommunisták. A szónokok között volt azért egy igazi forradalmár is, František Mikloško, akit a földalatti egyházban vállalt tevékenysége miatt rúgtak ki a Szlovák Tudományos Akadémiáról 1983-ban, így a rendszerváltásig munkásként dolgozott, és a bársonyost megelőző gyertyás tüntetés egyik szervezője volt 1988-ban.
Az ellenzéki együttműködésből a Slovensko mozgalom kimaradt. A tüntetés után a kormányhivatal előtt, a Szabadság téren a Béke Ukrajnának társulás demonstrációja folytatódott, ahol több szónok is az emelvényre lépett, köztük Iveta Radičová egykori kormányfő és köztársaságielnök-jelölt is.
Kassán is több ezren emlékeztek. A szónokok között itt többségében voltak 1989 regionális arcai, Ľubica Blaškovičová, Ľubomír Badiar, Pavol Cacara, Daniel Pastirčák, de szólt az egybegyűltekhez a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak apja, és menyasszonyának édesanyja is.
A Smer „November 17. – a más vélemény iránti tisztelet” címmel tartott rendezvényt, a nyitrai Agrokomplex vásárváros területén. Nyilvános rendezvényre, érthető okokból, nem vállalkoztak. Meg nehéz is ebből az ünnepből jól kijönni úgy, hogy Robert Fico korábban azt hangoztatta, a bársonyos forradalmat észre sem vette. Szerinte Szlovákiában a demokrácia a bolondok hajójának tengerévé vált.
A Magyar Szövetség a vágsellyei Centrál szállóban tartott Magyar küzügy címmel konferenciát.
Az egyre inkább asszimilálódó járási székhely, ahogy Szarka László történész mondta: „a hitehagyott Vágsellye” központjában álló szállodában került sor 1989-ben a csehszlovákiai magyar értelmiség Tóth Lajos 50. születésnapja alkalmából szervezett tudományos konferenciájára, mely aztán Tóth Károly lakásán folytatódott, és a prágai események hatása alatt reggelre megalakítva a Független Magyar Kezdeményezést, az első csehszlovákiai magyar politikai pártot.
A rendezvényt Gubík László: Bársonyos álmok, érdes valóság című előadása nyitotta meg. „A csehszlovákiai értelmiségi lét címre keresztelt születésnapi party itt ebben a teremben, egy nap híján 36 évvel ezelőtt elindította a felvidéki magyar rendszerváltást. A ‘68-as tavaszi szellemi erjedés, a klubmozgalmak és ifjúsági művelődési táborok pezsgése, a Csemadok rendszerellenes sejtjeinek aktivitása, a jogvédő bizottság nemzetközi visszhangot kiváltó ellenállása, a magyar iskolák létéért történő kiállás, a romániai falurombolás vagy a bős-nagymarosi vízlépcső környezetrombolása elleni Kárpát-medencei méretű tiltakozó összefogás, Esterházy János és vele együtt az egész felvidéki magyarság rehabilitálásának jogos követelése Tóth Lajos 50. születésnapján érett eggyé.
– mondta Gubík László. Gubík úgy fogalmazott: „a szabad választások, a szabad piac, a szabad vélemény, a szabad gyülekezés, egyesülés és a nyitott határok klasszikus polgárjogi vívmányain túl közösségi ügyeinkben a rendszerváltás vesztesei vagyunk, vagy ha kicsit derűlátóbbak akarunk lenni, finomítsuk azzá, hogy győztesei közül az utolsók.” Mindezt azért gondolja így, mert „jogállásunkra nincs alkotmányos garancia, nyelvünk a jog szerint nem egyenrangú, iskoláink hálózatának sajátosságait nem szabályozza törvény, egyetlen megyehatárt sem sikerült úgy meghúzni, hogy az megfeleljen a természetes adottságoknak vagy abban netán többségben legyünk, a ‘45-48-as rémtettekért nem mondatott ki megfelelő szintű és módú bocsánatkérés, ennélfogva késik egy megnyugtató szlovák–magyar történelmi kiegyezés, egyes régiókban a szülőföldnek nincs akkora megtartó ereje, hogy egy pályakezdő fiatal ne csábuljon el más égtájak irányába, és mindezek politikai betetőzéseként egymást marva a parlamenti képviseletünket is elveszítsük.”
A pártelnök azzal zárta szavait, nincs veszett ügy, ahogy vesztegetnivaló idő sem. ‘89 novembere kötelez, mert a rendszerváltás a nemzetiségi jogok és régióink életminőségében még nem teljesedett be. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy legyen magyar a magyarnak partnere.
A délután során három panelbeszélgetést hallhattak a jelenlevők. Az elsőben két történész, Szarka László és Molnár Imre, valamint egy politológus Öllös László emlékezett vissza a csehszlovákiai magyar rendszerváltást elindító 1989-es születésnapra, melynek mindannyian résztvevői voltak.
Szarka László lapunknak nyilatkozva elmondta, a tanácskozáson, melynek a főszereplője a csehszlovákiai magyarság volt, már mindenki érezte, hogy ez már több mint egy átmenet, ez már a forradalom. A tudományos tanácskozásnak azért is volt nagy jelentősége, mert az generációkon átívelő volt, a két világháború közötti értelmiség képviselői mellett a '68-asok, és az akkori fiatalok is jelen voltak.
Molnár Imre történész, Esterházy János ügyének egyik zászlóvivője is a konferencia résztvevője volt. Tóth Lajostól A csehszlovákiai értelmiségi lét című előadás megtartására kapott felkérést, de mivel az idő rövid, a téma pedig túlságosan szerteágazó volt, úgy döntött, Esterházy János munkásságán keresztül fogja bemutatni a csehszlovákiai magyar értelmiség magatartását. Előadása a reveláció erejével hatott. Később az ő feladata volt, hogy a jelenlevők egy részét négyszemközt tájékoztassa arról, hogy az események Tóth Károly lakásán folytatódnak majd.
Azt, hogy itt mi történt, a panelbeszélgetés harmadik résztvevőjétől, Öllös Lászlótól tudakoltuk meg. Öllös elmondta, először egy társadalmi mozgalom létrehozásáról egyeztettek, amely nyomást gyakorolt volna a kormányzatra, és amely a csehszlovákiai magyarok nevében tárgyalt volna. A Prágából érkező hírek hatására azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a helyzetben inkább egy politikai mozgalomra van szükség, ez lett a reggelre megalakult Független Magyar Kezdeményezés.
A második panelben Kovács Balázs történész Bukovszky Lászlóval, a Galántai Népművelési Központ igazgatójával, történésszel, Kiss Beátával, a Csemadok elnökével, és Bugár Viktor jogásszal beszélgetett a (cseh)szlovákiai magyar kisebbség jogállásának kérdéseiről, és a megoldás lehetőségeiről.
Bukovszky, aki korábban a kisebbségi kormánybiztosi tisztséget is ellátta, felidézte, hogyan készítették elő a kisebbségekről szóló törvény tervezetét, és végül hogyan hátrált ki mögüle a kormány.
Kiss Beáta a Csemadok társadalmi változásokban betöltött szerepéről beszélt, illetve felidézte saját, 1989-es emlékeit is. Bugár Viktor jogász pedig egy máig ható jogsérelemre, a Beneš-dekrétumok alapján ma is folyamatban levő földelkobzásokra mutatott rá.
A harmadik panelben Csápai Ádám egyetemi oktató Őry Péterrel, a Magyar Szövetség alelnökével, Ambrovics Ferenccel, a Minit tulajdonosával és Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével a Felvidék gazdasági fejlesztésének lehetőségeit vette górcső alá.
A Magyar közügy konferencia résztvevői, visszatekintve az elmúlt 36 évre, ezért kinyilvánították: a magyar közösséget megilletik azok az alapvető emberi és közösségi jogok, amelyek biztosítják a lélekszámbeli és anyagi gyarapodás feltételeit.
A konferencia zárónyilatkozata leszögezte: „A magyar közösség létének és fejlődésének kérdése közügy és nemcsak magyar ügy, hanem országos is. A nemzeti közösségek állapota az országon belül a demokrácia fokmérője – mi pedig 36 éve várjuk, hogy végre az alkotmány és nemzetiségek jogállásáról szóló törvény rögzítse: ebben az országban mindenki egyenlő és senkit nem érhet hátrány amiatt, mert a szlováktól eltérő nyelven beszél, a szlováktól eltérő az identitása. Nincs más út, csak az együtt gondolkodás és együtt boldogulás útja. Lépjünk rá közösen!”
Megjelent a Magyar7 2025/46. számában.
