2022. október 4., 15:01

Nem tudtak megegyezni az orvosok Lengvarskýval, ígéretek helyett megoldásokat sürgetnek!

Az ország 31 kórházának összesen több mint 2100 orvosa nyújtotta be a felmondását.

Peter Visolajský
Fotó: TASR

Kedden is folytatódtak a felmondások, egyes helyeken nővérek is csatlakoztak az orvosokhoz – jelentette be Peter Visolajský, az Orvos Szakszervezetek Szövetségének (LOZ) elnöke a Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszterrel (OĽANO-jelölt) folytatott megbeszélés után.

Főként a legnagyobb kórházak érintettek, de örülök, hogy a rendszer szempontjából jelentéktelennek tűnő, ám nagyon fontos kisebb kórházak is csatlakoztak

- mondta Visolajský, hozzátéve, hogy a helyzet súlyos. Közölte, hogy meglepően sokan csatlakoztak a tömeges felmondáshoz.

Visolajský tájékoztatása szerint

a szakszervezeteknek a keddi találkozón sem sikerült megállapodásra jutniuk Lengvarskýval, mert valódi lépésekre és megoldásokra van szükség, nem pedig szóbeli ígéretekre, amelyekből volt már elég az elmúlt években.

Tisztában vannak azonban azzal is, hogy ez egy minisztériumokon túlmutató probléma.

A felmondások megtörténtek. Mostantól a minisztériumon és a kormányon van a felelősség. Rajtuk múlik, kezdenek-e valamit ezzel a helyzettel

– mondta, de hozzátette, ha az illetékesek konkrét javaslatokkal állnak elő, készek tárgyalóasztalhoz ülni. Egyes ígéreteket azonban irreálisnak tartanak.

A memorandum aláírása lenne szerinte a tárgyalások lezárása, de a konkrét előrelépés szerinte fontosabb egy aláírt papírnál

- mondta.

Visolajský kijelentette, az, hogy a távozó orvosok kiveszik a szabadságukat, nem lesz hatással az egészségügyi ellátásra. Leszögezte, mindent megtesznek azért, hogy a betegek ne érezzék meg ezt.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.